Fél évre kiiktathatják a Dortmund-védőt

Szerző: shLétrehozva: 2011. augusztus 11. 13:57
Szerdán már nem játszhatott a lengyel válogatottban, de könnyen elképzelhető, hogy hamarosan a Bundesligára és a Bajnokok Ligájára is kiterjesztik Lukasz Piszczek eltiltását. A védőt ugyanis nemrég 6 hónapos eltiltással sújtották egy 2006-os bundázás miatt.


 

A 26 éves Piszczek öt évvel ezelőtt a Zaglebie Lubin labdarúgója volt, több társával együtt jelentős összeget fizetett a Cracovia futballistáinak, hogy döntetlennel záruljon a két együttes összecsapása. Az egy ponttal ugyanis nemzetközi kupaszereplést szerzett a Lubin.

„Nagy a valószínűsége annak, hogy Piszczek a következő hat hónapban nem szerepel majd a Bundesligában és a Bajnokok Ligájában. Nehezen elképzelhető, hogy az UEFA és a német szövetség nem venné figyelembe a korrupció miatti eltiltást” – mondta Artur Jędrych, a lengyel szövetség fegyelmi bizottságának elnöke.

Franciszek Smuda, a jövő évi Európa-bajnokságra készülő lengyel válogatott szövetségi kapitánya ugyan egyik alapemberének tartja Piszczeket, de szerdán már nem akart szembe menni a PZPN-nel. Így Grúzia ellen már Grzegorz Wojtkowiak szerepelt a védelem jobb oldalán.

A dortmundi légiós egyébként nem fellebbezett a büntetés ellen, így az életbe lépett, de csak Lengyelországban.

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu