Ez volt a United idei legsimább győzelme

Szerző: SHLétrehozva: 2013. január 26. 20:22
A Manchester United simán, 4-1-re legyőzte a Fulham gárdáját az Old Traffordon, az FA-kupa negyedik körében. A vendégek harmatgyenge, elképzelés nélküli játékában még az az egy gól sem volt benne, amit a végén találtak. Ryan Giggs tizenegyesből szerzett vezetést, majd Wayne Rooney is beköszönt, Chicharito duplázott, Sir Alex Ferguson együttese pedig a kupasorozat 2012/2013-as szezonjának ötödik körébe jutott.


 

Mindkét manchesteri csapat első osztályú ellenfelet kapott az FA-kupa negyedik körében, a United a Fulhamet. A mai meccs akár különleges is lehetett volna, lévén Dimitar Berbatov visszatért az Old Traffordra, csak ezúttal ellenfélként. Biztosan égett benne a bizonyítási vágy volt csapata ellen, de hogy ebből semmit sem lehetett látni a kilencven perc alatt, az holtbiztos.

A mérkőzés nagy részében úgy tűnt, legalább két ligányi különbség van a pályára küldött csapatok között. Nem tudni, milyen utasítással vértezte fel a meccs előtt a játékosait Martin  Jol, de biztos nem azzal, hogy védekezzenek tanácstalanul és erőtlenül, futkározzanak összevissza, ne ütközzenek, passzoljanak rosszul, adjanak el annyi labdát, amennyit csak tudnak, és ne nagyon rúgjanak kapura, mert abból gól lehet.

Merthogy pontosan ez történt, a Fulham ennyire gyengén még nem játszott ebben a szezonban. A United korán vezetést szerzett egy jogos büntetőből, miután Aaron Hughes kézzel vette le a labdát a tizenhatoson belül, Ryan Giggs pedig értékesítette a büntetőt, bár a kapus jó irányba mozdult, még bele is ért.

A meccs legnagyobb részében a Manchester United azt csinált, amit akart, kényelmesen dolgozhatta ki a támadásait, még azt is megengedhette magának, hogy Nani szinte egy jó beadást vagy passzt se adjon az első 45 percben. A másodikban már jobban koncentrált a hazai csapat, és negyedóra alatt berámolt még hármat, Wayne Rooney egyet, Chicharito kettőt.

A meccsen ugyan öt gól esett (a Fulham a hajrában még szépített egy semmiből jött fejessel), mégsem volt élvezetes a találkozó, mert gyakorlatilag egycsapatos mérkőzés volt, a United rúghatott volna még ugyanennyit, ha kicsit jobban koncentrál. Fogalmazzunk bátran: hazai szempontból ez egy gyengébb edzőmeccsel ért fel. Sir Alex Ferguson alakulata a szezonbeli legkönnyebb mérkőzésén jutott tovább az FA-kupa ötödik körébe.

FA KUPA 2012/2013
4. FORDULÓ:
MANCHESTER UNITED - FULHAM 4-1 (1-0)
Manchester, Old Trafford, V.: Mark Clattenburg
MANCHESTER UNITED: De Gea - Rafael, Smalling, Jones, Evra - Carrick (Scholes 61.), Anderson (Kagava 71.) - Nani, Rooney, Giggs (Valencia 71.) - Hernández Menedzsere: Sir Alex Ferguson
Cserék: Lindegaard (kapus), Ferdinand, Scholes, Valencia, Kagava, Welbeck, Van Persie
FULHAM: Schwarzer - Riether, Hughes, Hangeland, Riise - Duff (Rodallega 61.), Sidwell, Baird (Karagunisz 46.), Kacaniklic - Ruiz (Dejagah 71.) - Berbatov Menedzser: Martin Jol
Cserék: Etheridge (kapus), Senderos, Petric, Karagunisz, Briggs, Rodallega, Dejagah
Gólszerző: Giggs (3. -11-esből), Rooney (50.), Hernández (52., 66.) ill. Hughes (77.)
Sárga lap: -
ONLINE KÖZVETÍTÉS

90. perc Két perc a hosszabbítás.

89. perc Ashkan Dejagah próbálkozása akad el Paul Scholes-ban.

83. perc Wayne Rooney szerez gólt pár méterről, de Mark Clattenburg egy fél másodperccel korábban lefújta.

77. perc GÓÓÓÓÓÓÓL! Egy jobb oldali szöglet után Aaron Hughes hagyja le a védőjét (Wayne Rooney-t), és 5 méterről a kapuba fejel, David de Gea és a kapufa között. 4-1

75. perc Patrice Evra indul meg a bal oldalon, majd lepasszolja Javier Hernándeznek, aki elkapkodja a helyzetet, 17 méterről kapásból a hosszú sarok fölé lő.

66. perc GÓÓÓÓÓÓÓÓL! Ryan Giggs ugratja ki Javier Hernándezt, aki a kapura vezeti a labdát, majd egy visszahúzós csel után 10 méterről kapura lő. A kapust becsapja, hogy a labda még irányt változtat Aaron Hughes-on. Ez a meccs eldőlt. 4-0

59. perc Damien Duff lövése hat méterrrel kerüli el David de Gea kapuját.

52. perc GÓÓÓÓÓÓÓL! Wayne Rooney tör be a jobb oldalon, lapos beadása megpattan egy védőn, éppen Javier Hernández elé, aki 6 méterről kapásból bevágja a jobb alsóba. 3-0

50. perc GÓÓÓÓÓÓÓL! Wayne Rooney kap remek kiugratást Andersontól, egy védőt elküld balra, majd 15 méterről kipókhálózza a kaput. 2-0

47. perc Nani beadása után Wayne Rooney lövi rá öt méterről a kipattanót, bele a védőbe.

46. perc Dimitar Berbatovhoz pattan vissza a labda, aki 15 méterről kilövi Patrice Evrát.

46. perc A Fulham kezdi a második félidőt.

A Manchester United 1-0-s vezetése megérdemelt, bár nem egy tizenegyesgóllal kellene mennie. A Fulham ugyanis borzasztóan gyenge, a védelem összevissza futkos, a játékosok nem ütköznek, nem tartják meg a labdákat, és fájdalmasan pontatlanul passzolnak. Dimitar Berbatov nevét pedig csak a kezdőcsapat bemutatásakor lehetett hallanai utoljára, pedig állítólag ő tud gólt lőni is. Ez így nagyon sima United-továbbjutás lesz.

45+1. perc Csúnya rövidzárlat a Manchester United védelmében, egy ártatlan helyzetet sikerül szögletre játszani. Ezt már Mark Clattenburg sem bírja, a sarokrúgás után lefújja a félidőt.

44. perc Nani cselezi be magát a tizenhatoson belülre, majd rászúrja, méterekkel mellé. Nagyon nem megy a portugálnak.

39. perc Ryan Giggset vágják fel 17 méterre a kaputól, de Mark Clattenburg nem fúj.

32. perc Sascha Riether próbálkozik egy távoli lövéssel, David de Gea vetődik, a labda pedig csak pár centivel zúg el a bal kapufa mellett.

31. perc A pár méterre a kapu előtt álló Wayne Rooney ér bele Ryan Giggs középre tűzött labdájába, de a kapus jó helyen áll.

31. perc Harmatgyenge vendégakció, pedig ígéretes helyzet lehetett volna. Bryan Ruiz olyan ütemkéséssel és átlátszóan indítaná Dimitar Berbatovot, hogy azt még a Megye 2-ben is lefülelték volna.

29. perc David de Gea véd vetődve egy beadást, de már les volt. Hajszál híján...

25. perc Újabb Nani-lövés megy mellé, ezt kicsit elönzőzte. Utána Wayne Rooney is próbálkozik távolról, gyenge löket.

24. perc Nani eresztett meg egy lövést 17 méterről, középről, de pont  középre, Mark Schwarzer kezeibe.

21. perc Kis híján növelte előnyét a Manchester United. Nani lőtte el a labdát keresztbe a kapu előtt, Wayne Rooney levetette, majd hat méterről a vetődő kapusba lőtte a labdát. A védők kivágták.

16. perc Nani kap ajándéklabdát, miután Brede Hangeland szerencsétlenül ér bele. A portugál szélső egyedül viheti kapura, és gyorsan belepüföli a kapusba. Középen pedig jöttek a társak.

12. perc David de Gea futna ki a kapujából, de Chris Smalling szögletre rúgja előle. Zavar támadhatott az Erőben, ugyanis semmi kommunikáció nem volt védő és kapus között.

6. perc Nagyon gyengén védekezik a Fulham, egyelőre mintha kicsit meg lenne zavarodva a londoni csapat.

3. perc GÓÓÓÓÓÓÓÓL! Vezet a Manchester United! 72 másodpercnyi játék után tizenegyest kap a hazai csapat Aaron Hughes büntetőterületen belüli kezezése miatt. Ryan Giggs áll a labda mögé, a kapus jó irányba vetődik, bele is ér, de nem tudja kiszedni a jobb alsó sarokból. 1-0

1. perc Wayne Rooney majdnem vezetést szerez, egyedül tör be a tizenhatoson belülre, a kapus kimozdul, a labda szögletre gurul.

1. perc A Manchester United kezdi a mérkőzést.

17:30 Köszöntjük Kedves Olvasóinkat! Egy óra múlva kezdődik a Manchester United FA-kupamérkőzése a Fulham ellen, a városi rivális Manchester City már kicsikart egy 1-0-s győzelmet a Stoke City otthonában, így továbbjutott.

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Csak egy óriás van veszélyben Angliában
Szombaton az angol élcsapatok közül egyedül a Manchester City érezheti veszélyben az idei FA-kupa szereplését, miután a negyedik körben máris az óriásölő hírében álló Stoke City otthonába látogat. Viszont a Chelsea és az Arsenal...
Tovább a teljes cikkhez »

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Horrorbelépő, nyolcaddöntős a City
VIDEÓ! A Millwall után a Manchester City jutott be másodikként az FA-kupa nyolcaddöntőjébe, miután egy, a 86. perben talált gól elég volt a győzelemhez Roberto Mancini tanítványai számára szombat délután. Agüero csak a a padon...
Tovább a teljes cikkhez »

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu