Ellentétes félidők, győri öröm Kispesten

Szerző: shLétrehozva: 2011. július 17. 18:08
A Győri ETO FC 2-1-es győzelmet aratott a Budapest Honvéd vendégeként a labdarúgó OTP Bank Liga 1. fordulójának első vasárnapi mérkőzésén.


LABDARÚGÓ NB I, 1. FORDULÓ:
BP. HONVÉD-GYŐR 1-2 (1-0)
Gólszerző: Hajdú (12.), illetve Dudás (57.), Dinjar (79.)

A találkozó egyperces gyászszünettel kezdődött a szombaton elhunyt Bicskei Bertalan, a Honvéd korábbi játékosa és vezetőedzője, volt szövetségi kapitány emlékére.

Az első félidőben a Honvéd akarata érvényesült, fölényét pedig hamar gólra váltotta. A szünet előtt második találatával tovább növelhette volna az előnyt a csapatkapitány Hajdú, azonban Stevanovic hárította a 11-esét, így a jobban futballozó Honvéd csak minimális előnnyel vonulhatott az öltözőbe.

A folytatásban is a Honvéd irányított, mégis az ETO egyenlített váratlanul. Ez viszont olyannyira összezavarta a kispestieket, hogy a vendégek többször is megszerezhették volna a győztes gólt, s ez végül sikerült is, így elvitték a három pontot a Bozsik Stadionból.

A PROGRAM:
KORÁBBI EREDMÉNYEK: Debrecen-Vasas 5-2, Diósgyőr-Zalaegerszeg 4-1, Pécs-Haladás 1-0, Újpest-Pápa 0-1.
MÉG HÁTRAVAN: Paks-Kecskemét (19.00), Siófok-Videoton (elhalasztva). 

 

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu