Elege lett Balotelliből edzőjének!

Szerző: shLétrehozva: 2011. március 23. 14:30
Meg akar szabadulni a Manchester City bajkeverőjétől, Mario Balotellitől a menedzser Roberto Mancini - állítja a Daily Star. A lap szerint kezd betelni a pohár az olasz edzőnél, aki szerint csak a gond van Super Marióval, több kárt okozott az együttesnek, mint amennyi hasznot hozott.


Csapattársával, Boatenggel és edzőjével veszekedett; 23 meccs alatt (ebből csak 14-szer volt kezdő) kilenc sárga lapot és két piros kártyát gyűjtött be; a legutóbbi kiállításával "oroszlánrészt vállalt" csapata nyolcaddöntőbeli El-bukásában - ez dióhéjban Balotelli eddigi szezonja.

Időzített bomba lett Super Mario? Olybá tűnik, egyre többek szemében igen, vannak vélemények, amelyek szerint veszélyeztetheti az FA-kupa címre és BL-kvalifikációra hajtó gárda sikerességét.

Mancini türelme sem végtelen, úgy van vele, még egy dobása van a City húszéves betörhetetlennek látszó musztángjának, de ha nem tud megváltozni, a nyáron repülhet a csapattól.

Jelentkező lenne rá bőven, a Milan például szívesen megkockáztatná szerződtetését, éppen ez adhatott ihletet az olasz mesternek. Lecserélné Balotellit Ibrahimovicra.

Az olasz mester állítólag odáig menne, hogy megtorpedózná a Milan nyári 26 milliós Ibra-üzletét (most még csak kölcsönben játszik az olaszoknál a svéd, de opciós joga van rá Galianiéknak), csak hogy ismét együtt dolgozhasson korábbi tanítványával. A pénz nem akadály, mesés fizetéssel, akár heti kétszázezer fontosnál is magasabbal csábíthatja Ibrakadabrát.

Ennek azonban két alapfeltétele biztosan lenne, a BL-kvalifikáció kivívása és vevőt találni Balotellire...

 

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu