Elbúcsúztak Varga Zoltántól

Szerző: shLétrehozva: 2010. április 16. 16:20
Több százan vettek végső búcsút Varga Zoltántól, a Ferencváros egykori legendás futballistájától péntek délután. Az egy hete, tragikus körülmények között elhunyt labdarúgót szűk családi körben temették el a Szent István-bazilika altemplomában a szertartás után. A közel egyórás eseményen megjelentek többek között Varga korábbi csapattársai és játékosai, de ott volt Schmitt Pál, a Magyar Olimpiai Bizottság vezetője és Rieb György, az FTC elnöke is.


A ravatalnál Varga Zoli mosolygós arcképe nézett vissza a megjelentekre. Tele volt a Bazilika, több százan érezték úgy, végső búcsút kell venniük a legendás futballistától. A család kérésére mindenki egy-egy szál virággal - többségében fehér rózsával - érkezett a templomba.

Kovács Attila
Grosics Gyula is lerótta kegyeletét Fotó: Kovács Attila

A búcsúztatáson többek között felolvasták a 65 évesen elhunyt szakember három gyermekének, valamint a FIFA elnökének, Joseph Blatternek a levelét is. A temetésen az elhunyt külön kérésére csak az hozzá legközelebb állók vettek részt.

Kovács Attila
A gyászoló család: Varga Zoltán három gyermeke Fotó: Kovács Attila

A megemlékezésen ott volt az Aranycsapat nem kevésbé legendás kapusa, Grosics Gyula; Varga egykori játékostársai: Albert Flórián, Szűcs Lajos és Rákosi Gyula; a Ferencváros elnöke, Rieb György és vezérigazgatója, Berki Krisztián. Megjelentek a szakember játékosai, Szergej Kuznyecov, Igor Nicsenko, Hrutka János és Telek András, illetve a szintén tragikus körülmények között meghalt Zavadszky Gábor özvegye. Lerótta kegyeletét a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke, Schmitt Pál és és Grosics Labdarúgó Akadémia növendékei is. 

Kovács Attila
Berki Krisztián, az FTC vezérigazgatója Fotó: Kovács Attila

Varga Zoltán egy hete, egy öregfiúk-mérkőzés közben lett rosszul és már a kiérkező mentők sem tudtak segíteni rajta. Hatvanöt éves volt.

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Meghalt a Fradi legendája!
A Ferencváros hivatalos honlapja lesújtó hírt közölt péntek este: elhunyt Varga Zoltán, a zöld-fehér klub egykori legendás játékosa és vezetőedzője. Az olimpiai bajnok labdarúgót, hol máshol, a futballpályán érte a halál. A...
Tovább a teljes cikkhez »

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Rossz helyre ment a mentő Varga Zoliért
Rossz címre ment először a mentőkocsi, amelyet a haldokló Varga Zoltánért küldtek a központból. Ennek ellenére bizonyos, már nem lehetett megmenteni a Ferencváros egykori legendás játékosának és edzőjének az életét. Utolsó...
Tovább a teljes cikkhez »

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu