El: magyar gól miatt bánkódik a Loki

Szerző: SHLétrehozva: 2013. július 18. 21:05
Magyar csatár szomorított magyar csapatot az Európa-liga selejtező második fordulójának első mérkőzésén, a norvégiai Drammenben, ahol kétszer is vezetést szerzett a Debrecen a Strömsgodset ellen, de végül be kellett érnie a 2-2-es döntetlennel. Kovács Péter, az északiak korábbi magyar válogatott csatára a 93. percben egyenlített a küzdelmes meccsen. Megsérült Damahou és Szakály.


Sidibe duplájával 2-1-re vezetett a Loki félórával a vége előtt, a csatár egy ziccert lőtt be az első félidőben, majd Horn egyenlítése után tizenegyesből sem kegyelmezett a folytatásban.

A hajrát Bódi kiállítása miatt 10 emberre fogyatkozva játszotta le a DVSC, és nem bírta ki a nyomást, a ráadásban kapitulált.

Így is elmondhatjuk, hogy a magyar kupagyőztes áll közelebb a továbbjutáshoz, amihez akár már egy hazai döntetlen is elég lehet a jövő héten.

EL-SELEJTEZŐ, 2. FORDULÓ, 1. MÉRKŐZÉS
STRÖMSGODSET-DEBRECEN 2-2 (0-1)
Drammen, Marienlyst Stadion, vezette: Marius Avram (román).

STRÖMSGODSET: Stubhaug - Storbaek, Madsen, Horn, Hamoud - Adjei-Boateng (Sveen, 82.), Johansen, Ibrahim - Olsen (Ronning, 46.), Kovács, Storflor (Nuhu, 46.). Vezetőedző: Ronny Deila.

DEBRECEN: Verpecz - Nagy Z., Morozov, Máté, Korhut - Bouadla (Kulcsár, 86.), Damahou (Zsidai, 12.) - Bódi, Czvitkovics, Szakály P. (Trininics, 71.) - Sidibe. Vezetőedző: Kondás Elemér.

Gólszerzők: Horn (53.), Kovács (93.), ill. Sidibe (36., 55. - 11-esből)

Sárga lap: Ibrahim (4.), Nuhu (55.), ill. Máté (26.), Bódi (52.), Bouadla (86.), Sidibe (89.)

Piros lap: Bódi (67.)

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu