Edzőmeccs, Ballack, tetkó, Dél-Afrika

Szerző: shLétrehozva: 2010. május 30. 01:56
A német válogatott játékosai kiváló edzőmérkőzésnek értékelték a Magyarország elleni találkozót, csupán amiatt fáj a fejük, hogy helyzetkihasználás terén jobban is teljesíthettek volna szombat esti budapesti fellépésükön. Friedrich szívesen összefutott volna Dárdaival, Jansen büszkén mutogatta tetoválását a SportHirado.hu-nak. Klose a gyep miatt bosszankodott.


 



A német válogatott úgy verte meg Magyarországot 3-0-ra a Puskás-stadionban, hogy az a három könnyű szerrel lehetett volna hat-hét is, ha támadóik nem Király Gáborral találják szembe magukat, vagy kicsit komolyabban veszik a találkozót. Arne Friedrichnek is csupán emiatt van keserű szájíze.

„Mint minden felkészülési mérkőzés, ez is rendkívül hasznos volt. A védelem stabilan állt a lábán, a támadások terén azonban van némi hiányérzetem. Jóval nagyobb különbséggel is nyerhettünk volna, csak rajtunk múlt, hogy nem lett kiütés a vége” – nyilatkozta a Hertha csapatkapitánya a SportHirado.hu-nak.

A hátvéd elismerte, az első félidőben még nem pörgött maximális fordulatszámon a Nationalelf, Joachim Löw azonban helyrerázta őket a szünetben, és a kapitányi ukáznak szemmel láthatóan lett foganatja.

Arra a kérdésre, hogy Ballack, Lahm és Schweinsteiger távollétében sem ő, hanem Miroslav Klose viselte a kapitányi karszalagot, és emiatt érez-e csalódottságot, kitérő választ adott.

„Ahhoz, hogy valaki összefogja a csapatot, nem kell feltétlenül kapitánynak lennie. Ha én vagyok az, büszkén látom el ebbéli teendőimet, ha nem, hát akkor sem történik semmi. Egyébként is, Miro sokkal jobban áll válogatottságok számát tekintve, így tudomásul veszem, hogy rá esett Löw választása.”

A bekk hatalmas veszteségnek tartja, hogy Ballack sérülés miatt nem lehet ott a vébén, de Khedira, Kroos és Özil személyében úgy véli, megvannak a megfelelő helyettesek, akik ha nem is maradéktalanul, de betömhetik a keletkezett rést.

Friedrich továbbá elmondta, csapattársával, Dárdai Pállal is váltott néhány szót a mérkőzés előtt, még Berlinben, és örült volna, ha a magyar középpályással a pályán is összefut – Dárdai bokasérülése azonban közbeszólt.

A német játékos egy alkalommal durván megrúgta Németh Krisztiánt, amivel kapcsolatban úgy nyilatkozott: semmiféle szándékosság nem volt benne, ütemkésésben volt, és a sárga lapos büntetés jogosságával vitába sem lehet szállni.

A Hamburg hátvédje, Marcell Jansen néhány percre szintén a SportHirado.hu rendelkezésére állt, és kezdett bele jókora lelkesedéssel a mérkőzés elemzésébe.

„A meccsel elértük a célunkat: futballoztunk egy jót a világbajnokság előtt, ahol kellő önbizalommal veselkedhetünk neki a küzdelmeknek. Persze ott erősebb ellenfelekkel szemben kell majd bizonyítanunk, de megvan bennünk a potenciál. A német csapatot soha, de soha nem szabad leírni.”

Jansen szerint Ballack kiválásával még egyértelműbb, valódi csapatként kell játszaniuk, mert az egyéniségek terén nem egy válogatott számottevően jobban áll náluk a vb favoritjait lajstromba véve.

A hátvéd ennek ellenére bizakodó a tornát illetően: onnantól kezdve, hogy valaki továbblép a csoportkörből, bármi megtörténhet, márpedig a kiélezett szituációkban legendásan jól teljesítenek a németek.

A SportHirado.hu nem állta meg, hogy ne terelje a szót a Jansen bal alkarján végighúzódó Scorpion feliratra, amelynek meglétét csupán azzal indokolta a bekk, hogy ez a csillagjegye, más magyarázata nincs rá.

A Bayern München sztárja, Miroslav Klose kiemelte a Puskás-stadion szokatlanul rossz minőségű gyepszőnyegét, minden mással azonban elégedett volt szombat este. A világbajnoki esélyekről már nincs ennyire markáns véleménye, egyelőre képtelen megjósolni, mely csapatoknak jöhet ki a lépés Dél-Afrikában.

 

Manuel Neuer, a Schalke 04 kapusa:
A győzelem önmagáért beszél, lehetett volna fölényesebb is. Nem kaptam gólt, igaz, ennél lesz még több dolgom is. Nagyon boldog vagyok, hogy az enyém lehet az 1-es mez Dél-Afrikában, ég bennem a bizonyítási vágy, hogy megmutassam: jól döntött a kapitány.

 

Sami Khedira, a Stuttgart középpályása:
Az első félidőben kifejezetten jól játszottunk, csalódottak lehetünk, hogy csupán egygólos vezetést szereztünk. A hangsúly azon volt, hogy érezzük egymást, és futballozzunk egy jót a vb előtt. A sérülésem nem komoly, csak egy kis izomfájdalom, elővigyázatosságból kértem cserét a szünetben.

 

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Ez édeskevés lesz az Eb-selejtezőkön...
Nézd meg a mérkőzés összefoglalóját VIDEÓN! A magyar válogatott három góllal rosszabbnak bizonyult Németországnál felkészülési mérkőzésen a Puskás-stadionban, de ami igazán fájó, hogy játékban ennél jóval nagyobb, szakadéknyi...
Tovább a teljes cikkhez »

 
SZAVAZÁS EREDMÉNYE
Ki nyeri a 2010-es labdarúgó-világbajnokságot?
Hollandia 29.4%
 
Spanyolország 70.6%
 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu