Dzsudzsák elbújna szégyenében

Szerző: Czövek Oszkár (Amszterdam)Létrehozva: 2013. október 12. 02:32
A magyar labdarúgó-válogatott játékosai magukba roskadva nyilatkoztak Amszterdamban a 8-1-es világbajnoki selejtezős vereség után, de Dzsudzsák Balázs és Hajnal Tamás legalább megosztotta gondolatait a sajtóval – nem úgy Bogdán Ádám.


 

A mieink történelmi, 8-1-es kiütésbe szaladtak bele péntek este Hollandia vendégeként, és a magyar csapatot elkísérő mintegy ezer szurkoló is nehéz szívvel vette tudomásul a kudarcot: az első gól után még csak-csak biztatták a csapatot, utána azonban némán álldogálva figyelték, hogyan mossák le a pályáról a kedvenceket.

Érezte ezt Bogdán Ádám is, aki bár a gólok többségéről nem tehetett, láthatóan lelkére vette a kudarcot: egy szó nélkül, elsőként kirohanva az öltözőből sietett át az interjúkra kijelölt úgynevezett vegyes zónán.

Dzsudzsák Balázsra rengetegen megorroltak az észtek legyőzése után tett pikírt nyilatkozata miatt, most azonban semmi olyat nem mondott, amibe bele lehetne kötni.

„Egy vízilabda-mérkőzésen nincs annyi gól vagy helyzet, mint amennyi a miénken általában van. Ugyanúgy lehetett volna még két-három gól a mi javunkra is, de ennek semmi jelentősége nincs. A beadások után rendszeresen a hollandok nyerték a párharcokat, akkor fordultak le rólunk, amikor akartak. Megint csődöt mondott a védekezésünk. Legszívesebben elbújnék szégyenemben” – kesergett a láthatóan megviselt szélső.

A SportHirado.hu azt tudakolta a Dinamo Moszkva légiósától, hogy Egervári Sándor milyen szavakat intézett a csapathoz a lefújást követően – nos, semmilyeneket: „A meccs után semmit sem mondott nekünk. Ha jól tudom, azzal volt elfoglalva, hogy beadja a lemondását.”

Hajnal Tamás szintén annak tudatában áll ki a sajtó nyilvánossága elé, hogy a következő mérkőzésen, kedden Andorra ellen már nem Egervári Sándor ül a kispadon.

„A kapitány úr remek munkát végzett a válogatottnál az elmúlt három évben. Nagyon sajnálom, hogy meghozta ezt a döntést, de úgy látta, hogy nincs más választása. A meccs előtt nem foglalkoztunk azzal, hogy ez is benne lehet a pakliban. Mi arra koncentráltunk, hogy valahogy megszerezzük a második helyet. Hogy az öltöző hogyan fogadta a bejelentést? Erről inkább nem szeretnék beszélni” – mondta a SportHirado.hu-nak az Ingolstadt középpályása.

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Az 1-8 után is pótselejtezhetünk: így!
Bármennyire csak elmélet és hangzik tragikomikusnak, de a magyar labdarúgó-válogatott még megszerezheti a 2. helyet a világbajnoki selejtezők D-csoportjában. Ehhez persze csodára lenne szükség, nem is kicsire....
Tovább a teljes cikkhez »

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Elek: Önbecsülésünk sem maradt...
Összetörten nyilatkoztak a magyar labdarúgó-válogatott játékosai, akik péntek este megalázóan súlyos, 8-1-es vereséget szenvedtek Hollandiában világbajnoki selejtezőmérkőzésen....
Tovább a teljes cikkhez »


 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu