Diósgyőr: szegedi és szerb erősítés érkezhet a DVTK-hoz

Szerző: shLétrehozva: 2008. május 17. 11:03
Két fiatal szegedi játékos, valamint két szerb labdarúgó szerepel a kiszemeltek listáján Diósgyőrben. Közülük hárman a védelemben, a Bajnokok Ligáját megjárt Srdjan Stanic pedig a középpályán jelenthet erősítést a piros-fehéreknek. Csatárokkal egyelőre nincs megállapodás Diósgyőrben, pedig az egyetlen igazi gólgyáros, Simon Attila jövőre már Újpesten lőheti a gólokat.


Az érdektelenségbe fulladt idény végét Diósgyőrben azzal próbálják izgalmassá tenni a drukkerek, hogy találgatják a távozó és érkező labdarúgók nevét.

 

Hárman már biztos nem öltenek piros-fehér mezt a következő szezonban. Simon Attila és Kassim Gouyazu után Dénes Zsolt kapus is bejelentette, hogy jövőre nem lesz a miskolci klub játékosa.

 

Az érkezők között magyar és külföldi labdarúgók nevét is lehet olvasni. A klub tulajdonosának, ügyvezetőjének és edzőjének szegedi kötődése miatt főként a napfény városában keresgélnek a vezetők. Szélpál Tamás után újabb szegediek érkezhetnek Miskolcra. Búrány Zoltán U 19-es válogatott belső védő és Kreizler Károly 21 éves védő költöznek Diósgyőrbe.

 

Külföldiek is érkeznek a DVTK-hoz. A 26 éves középpályás Srdjan Stanic a Szpartak Moszkva játékosa is volt, valamint Szerbiából igazol Miskolcra a 29 éves belső védő, Boris Milicic.

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu