Csütörtökön dönt a Swansea Liptákról

Szerző: shLétrehozva: 2011. szeptember 21. 19:55
Hivatalos honlapján, vezető hírében erősítette meg a Premier League-be frissen feljutott Swansea City, hogy náluk szerepel próbajátékon Lipták Zoltán. A szabadon igazolható válogatott futballista jövőjéről csütörtökön születhet döntés.


A csapatnak több sérültje is van a védelemben, a 26 éves, tízszeres válogatott futballista pedig nagy segítség lenne Brendan Rodgers menedzsernek. A helyzetet megkönnyíti, hogy a labdarúgó szabadon igazolható, hiszen szeptember elején közös megegyezéssel szerződést bontott a Videotonnal.

E pillanatban csak a csapatkapitány Garry Monk, illetve Ashley Williams a két bevethető belső védő.

A walesi klub honlapja megerősítette, hogy a magyar játékos kedden és szerdán is náluk edzett, a menedzser pedig minden bizonnyal csütörtökön hozza meg végső döntését.

Lipták számára nem jelent újdonságot az angol foci, hiszen 2007 és 2008 között a Southendben, valamint a Stevenage Borough-ban, majd 2009-ben a Southamptonban rúgta a labdát.

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Vidi: Liptákot kirakták, még két távozó
Szabadon igazolhatóvá vált a Videoton magyar válogatottja, Lipták Zoltán, miután az egyesület hivatalos oldalán közölte, hogy közös megegyezéssel szerződést bontottak. A bajnoki címvédőtől Hidvégi Sándor és Szakály Dénes is...
Tovább a teljes cikkhez »

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu