Conte: Történelmet írunk

Szerző: SHLétrehozva: 2013. augusztus 19. 17:30
A Juventus egyetlen komolyabb felkészülési meccsét sem tudta megnyerni, ehhez képest 4-0-val lépte le a Laziót a Szuperkupában úgy, hogy játékát még talán a tavalyi Bayern is megirigyelhette volna. Hogy mennyire boldoggá tette Antonio Contét a fényes győzelem, arról már a meccs második félideje alatt is megbizonyosodhattunk, de azért értékelt is a Juve vezetőedzője.


"A meccs előtt azt nyilatkoztam, hogy nem aggódom, mert ismerem a játékosaimat, ismerem a képességeiket, ismerem őket emberileg is.

Olyan meccs volt, ahol nincs mire tartalékolni, 90 perc alatt dől el minden, és úgy láttam, tökéletesen álltunk hozzá. Tovább írjuk a történelmet, ez egy nagyszerű produkció volt, amelyet teljes mértékben megérdemeltünk.

Azt se feledjük, hogy összesen egy meccset veszítettünk el a nyáron, az LA Galaxy ellenit. A kemény előszezon még benne van a lábakban, de a jelek biztatóak" - nyilatkozta a meccs után Conte.

A Juventus megvédte címét az előző szezonban, a nemzetközi porondon azonban megálljt parancsolt neki a BL-negyeddöntőben a Bayern.

Conte egyelőre nem fókuszál a BL-re, azt mondta, az alapcél, hogy a tavalyi, rendkívül sikeres szezont megismételjék, a bajnokságban és a kupában is nyerni akarnak.

A meccsen térdsérülést szenvedett Claudio Marchisio a Juve nagy bánatára, de az első hírek szerint a vártnál kevésbé súlyos a dolog. Így is ki kell hagynia három hetet.

Éppen az ő helyére érkezett az első gól szerzője, Paul Pogba, aki bravúros mozdulattal, 180 fokos fordulat után tüzelt a kapuba.

Tévez és Vucsinics remekül megértették egymást, előbbi a góllal, utóbbi a zseniális passzokkal nem maradt adós.

Fernando Llorente nem állt be, de Chiellini és Lichtsteiner befejezései látva ezen az estén erre nem is volt szükség.

NÉZD MEG A GÓLOKAT

EMLÉKEZTETŐ
JUVENTUS - LAZIO 4-0
(1-0)
Róma, Stadio Olimpico, V.: Gianluca Rocchi

JUVENTUS: Buffon (csk) - Barzagli (Cáceres 76.), Bonucci, Chiellini - Lichtsteiner (Ogbonna 82.), Vidal, Pirlo, Marchisio (Pogba 21.), Asamoah - Tévez, Vucsinics Vezetőedző: Antonio Conte
Cserék: Storari (kapus), Cáceres, Isla, Ogbonna, De Ceglie, Marrone, Padoin, Pogba, Giovinco, Matri, Quagliarella, Llorente

LAZIO: Marchetti - Cavanda, Biava, Dias, Radu (Ederson 58.) - Biglia, Ledesma (csk, Floccari 58.) - Candreva, Hernanes (Onazi 71.), Lulic - Klose Vezetőedző: Vladimir Petkovic
Cserék: Bizzarri, Strakosha (kapusok), Ciani, Cana, Novaretti, Onazi, Gonzalez, Crecco, Ederson, Floccari, Kozák, Rozzi

Gólszerző: Pogba (23.), Chiellini (52.), Lichtsteiner (54.), Tévez (57.)
Sárga lap: Barzagli (43.) ill. Hernanes (31.), Dias (59.)

Címkék: antonio_conte
 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu