Conte: Ez nem foci volt

Szerző: SHLétrehozva: 2013. december 11. 18:06
A Galatasaray a BL-szezon eddigi szenzációját szolgáltatta azzal, hogy kiejtette a tavalyi negyeddöntős Juventust a sorozatból a keddről szerdára "átnyúló" összecsapáson (havazás miatt a meccs kétharmadát szerda délután játszották le). Antonio Conte úgy érezte, mintha sorsot húztak volna, de ők szúrták el, mert már öt forduló alatt bebiztosíthatták volna a továbbjutást. Roberto Mancini elismerte, veszélyes volt a pálya, de boldog, hogy a Galata tudott jobban alkalmazkodni a helyzethez.


Antonio Conte, a vesztes Juve edzője: "El akartuk halasztani a mérkőzést, de sehogy sem sikerült erről meggyőznünk a mérkőzés ellenőrét. Tegnap még veszélyes volt ugyanaz a pálya, ma már nem? Ez nem foci volt. Drogba azt mondta nekem, hogy a körülmények ugyanúgy sújtották mindkét csapatot. Nem hinném, hogy így van, szerintem egészen máshogy alakult volna futballhoz méltó viszonyok közepette. Nem gondolom azt, hogy a mai teljesítménnyel lett volna gond, sokkal inkább azzal, hogy az utolsó meccsre maradt a döntés. Az időjárással együtt olyan ez, mintha sorsot húztunk volna, és alulmaradtunk. Nincs más hátra, minthogy folytassuk az Európa-ligában. Szerintem minden sorozat fontos, ott is a tőlünk telhető legjobbat kell majd nyújtanunk.

Roberto Mancini, a győztes Galata mestere: "Boldogok lehetünk. Gyatra volt a pálya, még azt mondom veszélyes is, de meg tudtuk teremteni a helyzeteinket. Elégedett vagyok, ahogy alkalmazkodtunk a körülményekhez, és azzal, amilyen elszántságról tettünk tanúbizonyságot. Éppen egy olasz csapat ellen sikerült, de ez természetesen nem számít külön örömnek számomra. Tény, hogy Dorgba, Sneijder és Burak Yilmaz személyében van olyan hármasunk, amely nemzetközi meccseket is el tud dönteni, de ezen a találkozón az egész csapat kitett magáért. Úgy látom, joggal bízhatunk abban, hogy jó bajnokságot játszunk majd Törökországban is."

A MINDENT ELDÖNTŐ TALÁLAT:

EMLÉKEZTETŐ - UEFA BAJNOKOK LIGÁJA, 2013/2014
B-CSOPORT, 6. FORDULÓ:

GALATASARAY (török) - JUVENTUS (olasz) 1-0 (0-0)
Isztambul, Türk Telekom Arena, V.: Pedro Proenca (portugál)

GALATASARAY: Muslera - Chedjou, Kaya, Gökhan Zan - Eboué (Umut Bulut 81.), Melo, Selcuk Inan (csk), Riera - Sneijder (Gülselam 90+2.) - Yilmaz, Drogba Vezetőedző: Roberto Mancini
Cserék: Ceylan (kapus), Nounkeu, Gülselam, Bruma, Kurtulus, Colak, Umut Bulut

JUVENTUS: Buffon (csk) - Barzagli, Bonucci (Giovinco 90.), Chiellini - Lichtsteiner, Vidal, Pogba, Marchisio (Quegliarella 87.), Asamoah - Llorente, Tévez Vezetőedző: Antonio Conte
Cserék: Storari (kapus), Cáceres, Ogbonna, Isla, Padoin, Quagliarella, Giovinco

Gólszerző: Sneijder (85.)
Sárga lap:
Sneijder (77.), Umut Bulut (89.), Muslera (90+1.), ill. Marchisio (18.), Tévez (59.)

A B-CSOPORT VÉGEREDMÉNYE
1. Real Madrid 6 5 1 0 20-5 16 pont
3. Galatasaray 6 2 1 3 8-14 7 pont
3. Juventus 6 1 3 2 9-9 6 pont
4. FC Köbenhavn 6 1 1 4 4-13 4 pont
 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu