A nemcsak Európát, de az egész világot behálózó bundabotrány újabb fejezetéhez érkezett: az olasz hatóságok tizenhat embert tartóztattak le, akiknek tevékeny szerepük lehet az illegális fogadások elburjánzásában.
Az Ansa olasz hírügynökség arról számolt be, a gyanúsítottak között van az a Giuseppe Signori is, aki háromszor volt gólkirály a Serie A-ban, az 1990-es világbajnokságon remekelt, míg pályafutása végéhez közeledve, 2005-06-ban a Sopronban is futballozott.
A 43 éves legenda összesen 188 gólt szerzett a Serie A-ban, amivel minden idők nyolcadik legeredményesebb játékosa.
A világsztár mellett korábbi Serie A-játékosok, jelenlegi másod- és harmadosztályú futballisták, illetve alacsonyabban rangsorolt klubok igazgatói is kénytelenek lesznek helyet foglalni a vádlottak padján.
A vád szerint hagyományos úton köttettek meg az üzletek, tehát a szóbeli megállapodást rendre titkos pénzátadás követte.
Az olasz hatóságok fél évig figyelték a gyanúsítottakat, hogy aztán egy villámakció keretében lecsapjanak rájuk.
A bűnszervezet behálózta egész Olaszországot, több tucat települést felügyelete alatt tartott, Rómát, Nápolyt és Torinót is ideértve.
