Bréking: lemondott Egervári Sándor

Szerző: SH/MTILétrehozva: 2013. október 11. 23:01
A Hollandiától pénteken Amszterdamban elszenvedett 8-1-es vereséget követően lemondott posztjáról Egervári Sándor, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya. Louis van Gaal elégedetten nyilatkozott.


A szakember a vb-selejtezőt követő sajtótájékoztatón közölte: a találkozó után jelezte Csányi Sándornak, a magyar szövetség (MLSZ) elnökének, illetve Vági Márton főtitkárnak, hogy a történelmi kudarc miatt távozik posztjáról.

A sajtótájékoztatón helyet foglaló Vági Márton főtitkár elmondta, elfogadták a lemondást és kedden az Andorra elleni vb-selejtezőn az eddigi pályaedző, Csábi József irányítja majd az együttest.

„Váratlanul ért ez a nagy különbségű vereség, még az első negyedóra után is voltak biztató momentumok, de utána sajnos beleszaladtunk a késbe, és szétestünk a végére - mondta Egervári Sándor újságírók előtt. - Gratulálok a holland csapatnak a csoport első helyéhez és a mai teljesítményhez. Minden tekintetben felülmúltak minket, kiválóan játszottak, de ehhez mi is asszisztáltunk. Felelősséggel tettem eddig a dolgomat, de ilyen vereség után úgy tisztességes, hogy felajánlottam a lemondásomat. Ez akkora pofon a magyar labdarúgásnak, hogy így éreztem helyénvalónak. Úgy gondolom, hogy három év munkája nem vész el, de egy ilyen vereség után az a becsületes, ha egy kapitány felajánlja a lemondását. A játékosokra nem tudok haragudni, de sajnálom, hogy így ért véget egy hároméves munka, azonban egy 8-1-es vereség után kötelességemnek éreztem lemondani."

Mivel a románok és a törökök is nyertek pénteken, így a magyarok a csoport 4. helyéről várják a selejtezősorozat keddi zárását. Matematikai esélye még maradt a csapatnak a pótselejtezőt érő második hely megszerzésére, de ehhez Törökország nem nyerhet Hollandia, Románia pedig Észtország ellen, utóbbira pedig - az eddigi eredmények alapján - kicsi az esély. Ezzel kapcsolatban hozzátette,  boldog lenne, ha a gárda mégis révbe érne.

Egervári Sándort 2010. július 23-án nevezték ki szövetségi kapitánynak, irányításával a magyar válogatott 34 mérkőzésen 17-szer győzött, 8-szor döntetlent ért el és 9-szer kikapott.

Louis van Gaal, a hollandok szövetségi kapitánya a lefújást követően az MTI-nek nyilatkozva elmondta: "Az egész találkozón kiválóan futballoztunk, szinte minden támadásunk veszélyes volt, ráadásul ahogyan a mi játékosaink egyre magabiztosabbak lettek, úgy a magyarok elvesztették az önbizalmukat."

Hozzátette: "Nem, én soha nem kérek ilyet. Mindenképpen egy olyan mérkőzést akartunk játszani, amelyen 90 percen keresztül folyamatos nyomás alatt tartjuk az ellenfelet, szerencsére ezt sikerült megvalósítanunk, és most nem csak a találkozó egyharmadában, vagy felében pörögtünk a megfelelő fordulatszámon".

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Csoda helyett történelmi, 8-1-es zakó
Minden idők legsúlyosabb vereségét mérte Hollandia a magyar labdarúgó válogatottra a világbajnoki selejtezők D-csoportjának 9. fordulójában. A 8-1-es végeredményhez kellett Robin van Persie rekorddöntő mesterhármasa, Dzsudzsák...
Tovább a teljes cikkhez »

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu