Bogdán Gábor: Ismerjük a Kecskemétet!

Szerző: shLétrehozva: 2008. október 25. 14:33
Az ötödik helyen álló, újonc Kecskemét otthonába látogat a Gabona Trans Kaposvári Rákóczi a labdarúgó Soproni Liga 12. fordulójában. Prukner László tanítványai folytatnák eredményes idegenbeli bajnoki szereplésüket, és a pontszerezés reményében lépnek pályára szombaton 18 órától a hírös városban. Bogdán Gábor a somogyiak labdarúgója elmondta, mindenképpen a pontszerzés reményében lépnek pályára a lilák otthonában.


- Mire lehet képes a Rákóczi a Kecskemét vendégeként? – kérdeztük a kaposváriak játékosától, Bogdán Gábortól.

 

- Nagyon bízunk benne, hogy sikerül a pontszerzés. Egész héten a kecskeméti mérkőzésre készültünk. Ellenfelünknek nagy önbizalma van, hiszen a Magyar Kupában is továbbjutottak, de tudjuk a gyengéiket, a hibáikat, és persze ismerjük az erősségeiket is.

- Tavaly az NB II keleti csoportjában nagy rangadókat vívott a Szolnok színeiben a Kecskemét ellen. Hogy emlékszik vissza azokra a találkozókra?

 

- Kecskeméten nem játszottam ellenük, de a két csapat szolnoki összecsapásán ott voltam a pályán. Nagyon masszív és jó csapat benyomását keltették számomra, és azóta még tovább erősödött a keretük. Ha kell, csúsznak-másznak a győzelemért.

 

- Térjünk vissza a jelenhez. Sikerült megemésztenie a csapatnak a 6-1-es fővárosi vereséget?

 

- Lezártuk már magunkban a csúfos MTK elleni kupameccset, s próbálunk meríteni az előtte való találkozókból. Ezért is nagyon bízom benne, hogy ponttal vagy akár pontokkal távozunk Kecskemétről.

 

- Már pénteken elutaztak Kecskemétre. Miért?

 

- Csütörtökön dőlt el, hogy már a mérkőzés előtti nap elutazunk, éppen azért, hogy még jobban összerázódjon a társaság és teljes mértékben a kecskeméti meccsre tudjon koncentrálni. Délután indultunk, és már túl is vagyunk egy edzésen.

 

- Kisebb sérülést szenvedett a múlt heti bajnokin. Hogy van?

 

- Kérdéses még az én szereplésem is. Edzettem a fiúkkal, de igazából majd csak szombaton, a meccs napján derül ki, hogy pályára léphetek-e.

 

A keddi Hungária körúti zakó mély nyomot hagyott a szurkolókban és a játékosokban is, Prukner László vezetőedző nem titkolta csalódottságát, de már előre tekint.

 

"Egy csapat életében csak egyszer fordulhat elő ilyen kudarc, remélem, ezt a fiúk is így gondolják – fogalmazott a szakvezető. - Természetesen megbeszéltük a mérkőzés tanulságait, és bízom benne, hogy sikerült helyretenni a dolgokat. Már nem az MTK elleni találkozóval foglalkozunk, hanem a Kecskemétre összpontosítunk. Nem véletlen, hogy szombati ellenfelünk ennyire jól szerepel: úgy érzem, hogy megteremtették egy stabil csapat alapjait. Az eddigi mérkőzéseiken igyekeztek az akaratukat ráerőltetni az ellenfélre már az elején – mi ezt szeretnénk megakadályozni".

 

Rossz hír, hogy a kaposváriak fiatal tehetsége, Farkas Zoltán részleges keresztszalag-szakadást szenvedett és még porcleválást is diagnosztizált Dr. Néber Árpád csapatorvos, így a középpályást már meg is operálták. Az ősszel már nem számíthat rá a szakvezetés. Pintér László megint megsérült, Ribi István betegséggel küszködik, Szakály Dénes és Farkas Krisztián pedig továbbra sem bevethető. Eltiltott viszont nincs a csapatban.

 

A VÁRHATÓ KEZDŐCSAPAT:
KAPOSVÁR: Kovács – Grúz, Petrók, Zahorecz – Kovácsevics, Gujics, Obrics, Pest K., Bogdán – Bozsovics, Nikolics.
 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu