BL: kész a Galata "megsemmisítési terve"

Szerző: SHLétrehozva: 2013. február 19. 17:15
Ez a Galata már nem az a Galata, amelyet a Schalke kapott a decemberi BL-sorsoláson, már nem csak optimisták a török drukkerek a BL-továbbjutással kapcsolatban, hanem favoritnak tartják saját csapatukat. Drogba és Sneijder megszerzése nagyjából 20 milliós befektetés volt, s ezt egy esetleges BL-menetelésből finanszírozná az isztambuli klub elnöke. A Schalke fegyvere a fegyelmezettség lehet, a nyolcaddöntő első mérkőzésén, na és... Michel Bastos.


Didier Drogbával nem zsákbamacskát vett a Galata, az elefántcsonparti csatár az Afrika-kupáról visszatérve múlt pénteken, az Akhisar Belediyespor otthonában debütált csereként, és rögtön le is tette névjegyét. Öt perccel beállása után gólt fejelt, további három percre rá előkészítette Burak Yilmaz győztes találatát.

Bár a szurkolók csak negyedóráig láthatták együtt a pályán a klub két téli bombaigazolását, Drogbát és Sneijdert, Fatih Terim vezetőedzőnek nincs kétsége afelől, hogy ez a páros képes lesz fontos győzelmekre vezetni a Galatát.

"Drogba és Sneijder játszi könnyedséggel megértik egymást, hiszen mindketten sokat látott, rutinos, nem mellesleg pedig technikás játékosok, akik, ha jól játszanak, a többieket is magukkal húzhatják" - nyilatkozta a török edzőfejedelem.

A törökök nem csak ebben bíznak, hanem abban is, hogy a csoportkör második felében tapasztalt lendületet át tudják vinni erre a párharcra is (háromszor három pont kellett a BL-kvalifikációhoz a Manchester United mögött). A hangulatról legendás szurkolótáboruk, az ultrAslan gondoskodik majd a Türk Telekom Arenában. Az elvárásokról csak annyit, hogy a török Fanatik című lap első oldalán hirdeti: "Kész a megsemmisítő terv: Drogba, Sneijder, Burak Yilmaz..." Utóbbi sem akárki, tavaly egy ideig harcban állt Messivel és Ronaldóval az Aranycipőért, s ebben a szezonban hat meccsen hat gólos a BL-ben...

A meccs előtti eufória közepette Hamit Altintop volt az, aki józanságra intette a törököket: "a Schalke fő fegyvere a fegyelmezettsége". Ha valaki, akkor ő tudja, elvégre a Királykékeknél lett futballsztár, négy évet játszott náluk, mielőtt a Bayernhez igazolt volna. A német csapatok ellen egyébként sem félelmetes a sárga-pirosak mérlege a nemzetközi porondon, 11 meccsből hétszer döntetleneztek hazai könyezetben, és csak kétszer nyertek.

Fatih Terim nem számíthat Ujfalusira (augusztus óta nem játszott) és Elmanderre, Eboué viszont visszatérhet a jobbhátvéd pozíciójába, Sabri helyére. A Schalkénél több a sérülés, s ezt meg is érezte a klub, csupán egy győzelmet tud felmutatni 2013-ban (Hannover, 5-4). Papadopulosz, Ucsida, Afellay és Marica kiesése alaposan megnehezíti a BL-ben ezen a meccsen debütáló Jens Keller dolgát. Jó hír azonban, hogy az első számú gólvadász, Huntelaar utazik Isztambulba, mindez azt jelentheti, hogy meggyógyult szemgyulladásából.

A Királykékek a 2011-es, manchesteri BL-elődöntő óta nem veszítettek az elitsorozatban idegenben, ami megsüvegelendő teljesítmény, új szerzeményük, Bastos már feni a fogát a következő áldozatra. Minden meccsén betalált eddig január végi átigazolása óta.

LABDARÚGÓ BAJNOKOK LIGÁJA, NYOLCADDÖNTŐ
GALATASARAY-SCHALKE 04, SZERDA 20:45
Isztambul, Türk Telekom Arena, vezeti: William Collum (skót).

A VÁRHATÓ KEZDŐCSAPATOK:

GALATASARAY: Muslera - Eboué, Dany, Semih Kaya, Riera - Hamit Altintop, Felipe Melo, Selcuk Inan - Sneijder - Drogba, Burak Yilmaz. Vezetőedző: Fatih Terim.

SCHALKE 04: Hildebrand - Höger, Höwedes, Matip, Fuchs - Jones, Neustädter - Farfán, Draxler, Bastos - Huntelaar. Vezetőedző: Jens Keller.

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Milan-Barca Xavival, Balotelli nélkül
Szerda este 20:45-kor, a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében immár tizenhatodik alkalommal találkozik egymással az AC Milan és a Barcelona az európai kupaporondon. A katalán gárda az utóbbi hét meccsükön, azaz 2004 óta nem kapott...
Tovább a teljes cikkhez »

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu