Bízik a sikerben a góllövőlista vezetője

Szerző: shLétrehozva: 2008. augusztus 15. 22:16
A bravúros bajnoki nyitány óta két vereséget szenvedett a labdarúgó NB I-ben a Kaposvári Rákóczi labdarúgó csapata. A Prukner-legénység egyre éhesebb a sikerre; nem csoda, hogy a csapat kapitánya, Zahorecz Krisztián és társai győzni szeretnének Zalaegerszegen. A mérkőzés szombaton 20 órától kezdődik.


A somogyiak egyetlen élvonalbeli győzelme a zalaiak otthonában 2006 tavaszán született. A kaposvári találat szerzője nem más volt, mint a csapatkapitány, Zahorecz Krisztián. Talán senkit nem lep meg, hogy a védő akkor is egy magabiztosan végrehajtott tizenegyessel döntötte el a három bajnoki pont sorsát.

 

A hátvéd egyébként most sem áll hadilábon a büntetőkkel, hiszen a legutóbbi három bajnoki forduló alatt négy is értékesített, s ezzel védő létére Tököli és Herczegfalvi társaságában a góllövőlistát is vezeti.

 

"Bárcsak a tabellán állnánk ilyen előkelő helyen! - kezdte a Rákóczi kapitánya, majd így folytatta: "Az MTK elleni bajnoki nyitány óta két vesztes mérkőzésbe futottunk bele, s meg kell mondjam nem tett jót a csapat hangulatának a sikertelen két hét. A motivációnk azonban nem csorbult, elszántan és nagy akarattal küzdve szeretnénk a három pontot elhozni a ZTE otthonából. A hét folyamán a szokásosnál többet edzettünk, és remélem a várt eredmény nem marad el."

 

Több helyütt is kritizálták a Rákóczi hátsó alakzatát, ami nem csoda, hisz a 2004-es feljutás óta soha nem kapott öt gólt a kaposvári csapat. A Soproni Liga 2008/2009-es kiírásának harmadik fordulójában a Paks nyert Somogyban 5-3-ra. Zahorecz szerint talán emiatt is változik a védelem összeállítása Zalaegerszegen.

 

A Rákóczi dolgát nehezíti, hogy az új szezonban szinte mindegyik bajnoki meccs előtt megsérül egy játékos. Az MTK meccsre Nikolics Nemanja lett harcképtelen, a Paks ellen pedig Pintér László is feliratkozott az amúgy is népes listára, hisz Pest Krisztián és Jovánczai Zoltán is csak lábadoznak még. Az újabb nagy hiányzó a bajnokságot remek formában kezdő Kovácsevics Róbert lesz, aki a vádlijába kapott rúgás miatt nem valószínű, hogy tudja vállalni a játékot.

 


A VÁRHATÓ KAPOSVÁRI ÖSSZEÁLLÍTÁS:
Kovács Z. - Graszl K., Petrók, Zahorecz, Bogdán G. - Ato, Grúz, Obric, Szakály D. - Bozovic, Farkas K.

 

 

 

 

 

 

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu