Bilincsben vitték el a Hali-edzőt

Szerző: Andics GáborLétrehozva: 2011. november 30. 20:45
Letartóztatták Aczél Zoltánt, a Haladás labdarúgócsapatának vezetőedzőjét, közvetlenül a Videoton elleni Magyar Kupa-mérkőzés után. A rendőrök és a Központi Nyomozó Főügyészség munkatársai az öltözőfolyosón várták a szakembert, akit előbb egy különszobába kísértek, majd bilincsbe verve elvittek. A Siófokot érintő bundaügybe keveredett bele Aczél.


 

Vasziljevics góljával ugyan 1-0-ra győzött a Videoton a Haladás elleni nyolcaddöntő első mérkőzésén, de mégsem a pályán látottakról marad emlékezetes az összecsapás, hanem a lefújás utáni eseményekről.

A Központi Nyomozó Főügyészség, a Nemzeti Nyomozó Iroda és a rendőrség együttes, összehangolt akció keretében vette őrizetbe Aczél Zoltánt, a Haladás vezetőedzőjét – bundavád miatt.

Előzetesen semmi jel nem utalt az akcióra, bár árulkodó volt, hogy már a szünetben két civil ruhás nyomozó – akikről természetesen csak később derült ki, hogy a hatóság emberei – megjelent a Sóstói Stadion játékoskijárójában, s a második félidőt onnan szemlélte végig.

A mérkőzés végén, ahogy Aczél felállt a kispadról, hogy az öltözőbe siessen, a nyomozók azonnal megbilincselték a szakembert, s az egyik utánpótlás-öltözőbe kísérték. Közben a szombathelyi játékosokat az öltözőbe „zárták”, legalább fél óráig senki sem jöhetett ki onnan.

Aczélt ezen időszakban a stadion főbejárata melletti szobában hallgatták ki, az ajtó előtt négy egyenruhás rendőr állt őrt. Kisvártatva nyílt az ajtó, s a megbilincselt Aczélt a stadion parkolójába kísérték. Kiderült, hogy a Haladás edzője gépkocsival érkezett a mérkőzésre, ezért autóját átvizsgálták, de a bilincset egy pillanatra sem vették le róla. Amíg a járművet – leginkább annak csomagtartóját – vizsgálták, három rendőr biztosította a területet, így Aczélt és a kutakodó rendőröket legalább tizenöt méteres körzetben meg se lehetett közelíteni.

A negyedórás kutakodás után a szakembert visszakísérték a főépületbe, ahol fél órán keresztül tovább faggatták.

Mindeközben a Sóstói stadion aulájában megdöbbenve állt Illés Béla, a Haladás tulajdonosa és Tóth Miklós klubigazgató. Utóbbi kérdésünkre csak széttárta a karját:

„Nem vagytok vakok, látjátok ti is, hogy mi történt. Bundavád miatt tartóztatták le az edzőnket, de közleményt állítólag csak holnap adnak ki.”

A hírek persze azonnal szállingózni kezdtek, s többen biztosan állították: Sütő László tett terhelő vallomást Aczélra, előbbi 2009-ben a Siófok játékosa, utóbbi az edzője volt az egyébként vizsgált időszakban.

Éppen másfél órával a kupameccs lefújása után, negyed tízkor ismét kinyílt az ajtó, s Aczélt a főbejárat előtt álló három rendőrautó egyikébe ültették, majd szirénázva elhajtottak vele…

 

Címkék: Aczél Zoltán
 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu