Benítez kiosztotta a kiöregedett Intert

Szerző: SHLétrehozva: 2013. november 17. 12:15
Egy hónap múlva találkozik egymással az olasz bajnokságban a Napoli és az Internazionale, amelyet a rivalizáláson kívül összeköt egy edző is, Rafael Benítez. A spanyol most Nápolyban dolgozik, és a pszichikai hadviselést már most elkezdve kritizálta a kiöregedett milánói klubot, ahol fél évig ült a kispadon.


 

December 15-én találkozik egymással az olasz bajnokságban a Napoli és az Internazionale, a két csapatot pedig tizenkét forduló után csak három pont választja el egymástól a tabellán. A harmadik helyen álló nápolyi együttest az a Rafael Benítez vezeti, aki dolgozott a San Siróban is fél évig, és szerinte alapvető különbségek vannak a két klub között.

"Az igazság az, hogy Nápoly nagyon szép hely, golfpályákkal, edzőtáborokkal... Az emberek szeretnek, a játékosok pedig keményen dolgoznak és győzni akarnak... A dolgok ráadásul jól alakulnak, így szinte kötelező boldognak lennünk" - mondta Benítez az Marcanak.

"Csak rövid ideje vagyok itt, de olyan sok pozitív dolog történt azóta, hogy bizakodó vagyok a jövőt illetően. Egyre jobbak lehetünk, mert egyre nő a mozgásterünk is. Az Internél a csapatom ugyan talán magasabb szintet képviselt, de öreg játékosok alkottát a keretet."

"Ez a nápolyi gárda viszont tele van lelkesedéssel, a játékosok nagyon buzgók, éhesek a győzelemre, és persze fiatalabbak is. Ebben a korban könnyebb hatni a játékosokra, könnyebb velük megértetni bizonyos dolgokat."

"A két klub között a különbséget abban is látom, hogy itt ha kérek valamit, azt meg is próbálják teljesíteni - kritizálta burkoltan az Inter vezetőit, akik sosem akartak igazolni. - Így viszont tovább is léptünk előre, mert sok érkező játékos már jól ismert engem, ezért tökéletesen megértettük egymást. Ez nagy előny."

Benítez azt is elmodta, hogy szerinte mi volt az igazi gond vele a Chelsea-nél. "A szurkolók egy csoportja nem tudta megváltoztatni a rólam korábban kialakított véleményét. Arra emlékeztek, milyen sikereket értem el a Liverpoollal ellenük, egy olyan erős Chelsea ellen, amelyet azóta sem tudnak feledni. Idővel rájöttem, hogy ezt nem is lehetett volna megváltozatni."

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
"A futball egy nagy hazugság"
Legalábbis ezt állítja Rafael Benítez, az olasz Napoli spanyol edzője, aki a minap nyilatkozott, majd rögtön hozzátette, hogy egy futballklub vezetői, beleértve a trénert is, ma már egyszerűen nem engedhetik meg maguknak, hogy...
Tovább a teljes cikkhez »

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Benítez: bárkit legyőzünk a BL-ben
A Napoli edzője, Rafael Benítez úgy nyilatkozott, hogy csapata bárkit képes legyőzni a Bajnokok Ligájában, az egész csak a játékoskeret megfelelő rotálásán múlik. A csoportkörökben ezt lesz alkalma bizonyítani az Arsenal, az...
Tovább a teljes cikkhez »

Címkék: rafael_benitez
 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu