Bárányos Zsoltot elküldték Kispestről

Szerző: shLétrehozva: 2008. június 6. 11:06
Pomper Tibor és Berdó Balázs után Bárányos Zsolttól is elköszönt a Bp. Honvéd labdarúgócsapata. Továbbra sincs meg a lemondott Supka Attila utódja a kispadon, állítólag felmerült Hannich Péter neve is a jelöltek között.


A Honvéd együttesénél a jóval várakozáson alul sikerült tavasz után George F. Hemingway tulajdonos igyekszik kicserélni a keretet: csütörtökön a klub szerződést bontott Berdó Balázzsal és Pomper Tiborral, pénteken pedig erre a sorsra jutott Bárányos Zsolt is.

 

Bár a klub hivatalos honlapján nem indokolták bővebben a szerződésbontás körülményeit, azért nem meglepő a volt válogatott futballista elküldése. Bárányos nem a legjobb félszezonját produkálta, és egy ideig az NB III-ban szereplő tartalékcsapat keretében kapott csak helyet.

 

Supka Attila lemondása után a középpályás visszakerült az első csapathoz, és a Tatabánya elleni idényzárón két góllal bizonyította, hogy azért nem felejtett el futballozni, ám ez sem volt elég a maradásához.

 

Továbbra is keresi George F. Hemingway a megfelelő vezetőedzőt. Korábban már felmerült Urbányi István és Sisa Tibor neve is, de egyelőre egy szakvezetővel sem született megállapodás.

 

Állítólag a jelöltek között van Hannich Péter is, aki játékosként tagja a volt a nyolcvanas évek legendás Rába-ETO együttesének, amellyel két arany-, egy-egy ezüst- és bronzérmet szerzett.

 

Az 1981–82-es szezonban 22 találattal gólkirályi címet szerzett. Az ETO összesített ranglistáját is ő vezeti, 118 alkalommal talált az ellenfelek kapujába. Jelenleg a másodosztályban szereplő Gyirmótot irányítja.

 

Megkeresésünkre az esetleges kispesti szerepvállalással kapcsolatban nem kívánt nyilatkozni a szakember, valamint a klubnál sem erősítették meg (igaz, nem is cáfolták) az értesülést.

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu