Bajzát: Csak egy kis lökdösődés volt

Szerző: shLétrehozva: 2008. július 27. 16:15
Rosszul kezdődött a Győr labdarúgócsapatának számára, hiszen előbb csak egy döntetlenre volt képes a grúz Zestafoni ellen, majd Szombathelyen kikapott 2-1-re. Utóbbi összecsapás után a csapat támadója, Bajzát Péter összetűzésbe került az egyik szurkolóval.


Fotó: Mészáros Mátyás

„Gyorsan elkészültem a szombathelyi meccs után” – nyilatkozta a SportHíradó.hu megkeresésére Bajzát Péter. – „Böőr Zolival beszélgettem az öltöző előtt, amikor egy szurkoló odajött, és a hátam mögött állva pocskondiázni kezdett.”

 

„Mondta, hogy mindketten szégyelljük magunkat, milyen lélektelen játékot nyújtottunk. Hiába szóltam rá, hogy fejezze be, ő egyre folytatta a sértegetést. Mindketten mondtuk a magunkét, utána valóban volt egy kis lökdösődés. Ütésváltás azonban nem történt.”

 

A szurkoló állítólag azt is mondta, hogy Bajzát menjen Törökországba. A támadó még nem tudja, megfogadja-e a tanácsot.

 

„Még nincs komoly előrelépés az ügyben, velem még nem tárgyaltak az Antalyaspor vezetői. Szívesen kipróbálnám magam a török bajnokságban.”

 

Bajzátot az sem riasztja vissza, hogy több magyar játékos is megjárta korábban török csapatával, mert elmondása szerint pozitív példák is vannak. Itt Böőr Zoltánt említette, aki nagyon jól érezte magát Törökországban. A támadó kitért jelenlegi csapata, a Győr szereplésére is.

 

„Gyorsan össze kellene szedni magunkat, és erre itt a lehetőség a hétközi UEFA-kupa-meccsen, majd a Debrecen elleni bajnokin.”

 

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu