Az Interrel tárgyal Villas-Boas

Szerző: SHLétrehozva: 2012. március 6. 18:21
Az Inter felvette a kapcsolatot André Villas-Boas képviselőivel, és állítólag csak idő kérdése, mikor nyeri meg a kispadra a Chelsea-től vasárnap menesztett szakembert. AVB azonban csak júniusban lépne színre, addig a második csapat edzője pótolná Claudio Ranierit.


 

Claudio Ranieri bizonytalanul nyilatkozott a jövőjéről a Catania elleni hétvégi döntetlen után, és ha a goal.com információi helyesnek bizonyulnak, rövidesen véget ér milánói kalandja.

A szakportál szerint az Olympique Marseille elleni BL-nyolcaddöntő visszavágója, azaz jövő kedd lesz a vízválasztó: ha az Inter nem dolgozza le egygólos hátrányát, elkerülhetetlen az edzőváltás.

Noha a tárgyalások állítólag már kezdetüket vették a Nerazzurrik és Villas-Boas között, a portugál mester csak a nyáron venné át a stafétabotot.

Addig a második csapat edzője, Andrea Stramaccioni irányítaná a szakmai munkát, és az ő feladata lenne, hogy legalább BL-selejtezős helyet megcsípjen az együttessel.

AVB szerződtetésével kapcsolatosan több részlet is kiszivárgott: úgy hírlik, két évre írna alá a San Siróban, ahol évi hárommillió eurót keresne.

Könnyű dolga semmiképpen sem lenne a kék-feketéknél, elvégre a legalsó dobogós helyezéstől is tizenegy pont választja el őket, az eddigi 26 bajnokijukból pedig csak tizenegyet nyertek meg, ugyanennyi vereség mellett. Ennek tetejében 36 gólt kaptak, aminél 13 Serie A-s csapatnak is acélosabb a mérlege.

Az Internél egyébként Pep Guardiolával is kacérkodnak, de azt az elnök, Massimo Moratti is belátta, szinte lehetetlen elcsábítani a Barcelona sikerkovácsát.

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu