Az idény végén befejezheti Hiddink

Szerző: MTILétrehozva: 2012. november 27. 23:58
A 66 éves holland szakember kedden egy interjúban azt mondta, a következő szezonban már nem lesz az orosz Anzsi Mahacskala trénere.


"Eljön az a pillanat, amikor oda kell figyelni az embernek arra, hogy ne túl sokszor bukkanjon fel, nehogy az emberek azt mondják: még mindig ő?" - mondta Hiddink.

A világ egyik legismertebb labdarúgóedzője korábban volt a holland, a dél-koreai, az ausztrál, az orosz és a török válogatott szövetségi kapitánya. Hollandiával 1998-ban, Dél-Koreával a 2002-es vb-n játszott elődöntőt, s lett negyedik. A klubcsapatok közül megfordult a PSV Eindhovennél - amellyel 1988-ban BEK-et nyert -, a Real Madridnál és a Chelsea-nél is.

Hiddink szerződése a jövő év közepéig szól, és úgy nyilatkozott, ha az Anzsi kiharcolja a Bajnokok Ligája-részvételt, akkor még meggondolhatja döntését.

Az Anzsi az Európa Ligában vezeti csoportját a Liverpool előtt, s december 6-án a svájci Young Boys ellen egy pont is elég számára a csoportgyőzelemhez. A mahacskalai csapat az orosz bajnokságban 16 forduló után a második helyen áll, öt pont hátrányban a CSZKA Moszkva mögött.

Címkék: Guus Hiddink
 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu