Az azeriekkel kezdi 2011-et a válogatott

Szerző: shLétrehozva: 2010. december 21. 19:38
Eldőlt, hogy a magyar labdarúgó-válogatott Azerbajdzsán ellen játssza első mérkőzését az új évben, február 9-én Bakuban lép pályára a március végi Hollandia elleni Európa-bajnoki selejtező előtt.


A kaukázusi ország nemzeti csapata jelenleg a 98. helyen áll a FIFA világranglistáján, az A-csoportban kapott helyet a 2012-es kvalifikáció során, eddigi három mérkőzéséből egyet nyert meg.

Igaz az egy igazi bravúr volt, hiszen Törökországot múlták felül hazai pályán, ám azóta Németországban 6-1-re, Ausztriában pedig 3-0-ra kaptak ki.

Azerbajdzsánnal eddig négyszer találkoztunk, kétszer a 2000-es Eb-, kétszer pedig az 1998-as vb-selejtezők során, valemennyi meccset megnyertük, összesen 13-1-es gólaránnyal.

A magyar válogatott március 25-én hazai pályán, majd négy nappal később idegenben mérkőzik meg azzal a Hollandiával az Euro 2012 E-csoportjában, amelytől júniusban 6-1-re kaptunk ki barátságos mérkőzésen.

MAGYARORSZÁG-AZERBAJDZSÁN, EDDIGI MÉRKŐZÉSEK:
1999. szeptember 8., Eb-selejtező
Magyarország-Azerbajdzsán 3-0 (Sebők 28., Egressy 51., Sowumni 55.)
1998. október 10.: Eb-selejtező
Azerbajdzsán-Magyarország 0-4 (Dárdai 58., Illés 84. -11-esből, Pisont 88., Fehér M. 90.)
1997. szeptember 10., vb-selejtező
Magyarország-Azerbajdzsán 3-0 (Klausz 8., Halmai 44., Illés 89., ill. Vjacseszlav 71.)
1996. november 10., vb-selejtező
Azerbajdzsán-Magyarország 0-3 (Nyilas E. 42., 70. - 11-esből, Urbán 83.) 
 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu