Appiah a Premier League-be vágyik

Szerző: shLétrehozva: 2008. szeptember 4. 11:40
Nem kizárt, hogy Stephen Appiah hamarosan az Arsenal labdarúgócsapatában folytatja pályafutását. A ghánai középpályás szerződését a nyáron bontotta fel a Fenerbahce, és a játékos azóta nem talált új munkahelyet magának. A labdarúgót az Ágyúsok városi riválisa, a West Ham United is szívesen látná soraiban.



A 2006-os világbajnokságot is megjárt Stephen Appiah 2005 és 2008 között szolgálta a Fenerbahce együttesét, ám térdsérülése miatt hónapokig a partvonalon túlra kényszerült, és felépülését követően nem tudta beverekedni magát az isztambuliak kezdőcsapatába. A fővárosi alakulat végül úgy döntött, nem tart igényt a játékosra, és felbontja érvényes szerződését.

A labdarúgó már korábban kijelentette, minden vágya, hogy a Premier League-ben szerepelhessen, és a „ködös Albionon” belül is elsősorban az Arsenal mezét húzná fel magára. Nem lenne tehát meglepő, ha Észak-Londonban lelne új otthonra, bár a West Ham United is csábítja.

„A szívem az Ágyúsokhoz húz, és ha sikerül mindenben megegyeznünk a szerződést illetően, örömmel folytatom pályafutásomat az Emirates Stadionban” – nyilatkozta a középpályás.

A labdarúgó Angliába igazolására most minden korábbinál nagyon az esély, a piros-fehéreknek ugyanis egyetlen pennyjébe sem kerül a jelen pillanatban csapat nélkül sínylődő válogatott játékos megszerzése, és Arsene Wenger középpályás-gondjait is megoldhatná a ghánai kitűnőség.

Az Arsenal Xabi Alonsót és Gökhan Inlert is célba vette a nyáron, ám egyik esetben sem járt sikerrel, és mivel az átigazolási időszak hétfőn lejárt, az Ágyúsok menedzserének igencsak behatároltak a lehetőségei a csapat megerősítésére.
 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu