Aki még dicséri Madridban Mourinhót

Szerző: SHLétrehozva: 2013. október 15. 10:10
A jelenleg a Chelsea-t edző José Mourinho kapott már hideget-meleget, amióta nyáron felállt a Real Madrid kispadjáról. Hibáztatták a Santiago Bernabéu öltözőjének rossz hangulatáért, a klubikon Iker Casillas mellőzéséért, vagy akár azért, mert nem viselkedett a csapathoz méltóan. Van azonban, aki nem feledi, mit kapott a portugál szakembertől.


 

José Mourinho érdemei közé tartozik, hogy felfedezte a Real Madridnak Raphael Varane-t, aki 2011 és 2013 között egyre nagyobb helyet szorított ki magának a kezdőcsapatban, sőt, a tavalyi szezonban már a portugál Pepe egyik legnagyobb riválisává nőtte ki magát. Mindezt úgy, hogy még húsz éves sem volt.

A francia védő az idei szezonban eddig nem játszott hasonló szerepet az új trénernél, Carlo Ancelottinál, de nyilván ebbe belejátszik az is, hogy még májusban megműtötték a jobb térdét. Azonban nem csak a több játéklehetőség miatt emlékszik vissza szívesen egykori felfedezőjére és mentorára.

"Még fiatal vagyok, és nem volt sok edzőm, ami miatt nem tudom igazán összehasonlítani sem őket - mondta a 20 éves játékos a FIFA honlapjának. - De annyit határozottan mondhatok, hogy Mourinho személyisége és karizmája az egész csapatra hatással volt. Győztes típus, egy igazi harcos, aki ezt képes átadni a játékosainak is."

"Bárhova megy a világban, ezt viszi magával, és mindenhol ilyen harcos, karakteres csapatokat formál. Anno azt mondta nekem, hogy megkapom az esélyt a bizonyításra, így pedig egyre jobban megismerem majd magam. Mourinho tartotta is a szavát, és a megfelelő időben dobott be a mélyvízbe."

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Varane: Jó volt visszatérni
Véget ért Raphael Varane pokoljárása, a Real Madrid kezdőjébe tavaly berobbant francia tehetség öt hónap után szerdán a Köbenhavn ellen 4-0-ra megnyert Bajnokok Ligája-mérkőzésen visszatért a pályára....
Tovább a teljes cikkhez »

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
A Barca 30 milliót szánt Varane-ra?
Tagadta a frissen napvilágot látott pletykákat a Barcelona szóvivője, miszerint sikertelenül próbálták leigazolni a Real Madridban kikötött és a jelen idényben befutott Raphael Varane-t. Nem egykor, hanem a hetekben!...
Tovább a teljes cikkhez »

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu