Advertum: három reklámtábla már elkelt

Szerző: shLétrehozva: 2008. december 3. 17:12
A Magyar Hivatásos Labdarúgó Ligával (MHLL) kötött kölcsönszerződés értelmében a számára biztosított öt reklámtáblából az Advertum már hármat értékesített, és a cég tulajdonosa, Nagy Szabolcs szerint a február végi tavaszi rajtra minden tábla a helyére kerül.


 

A nyíregyházi székhelyű médiavállalkozás első embere az Index.hu című honlapnak elmondta, hogy a hirdetések és rádiós közvetítési jogok értékesítéséből a cég 2,5-3 milliárd forintos éves bevételt remél. Nagy azt mondta, hogy már most szerződésekkel biztosított ebből az összegből évente 1,7 milliárd forint.

Az öt táblából hármat öt évre eladtak, ami 1 milliárdos bevételt jelent, a rádiós jogok továbbértékesítéséből évi 250 millió forinttal számol a cég.

Az Advertum az Indexen megjelent írás szerint minden megyében rádióadót működtetne és ebből a médiarendszerből remél komoly bevételt.

Az MHLL november 21-i rendkívüli közgyűlésén hagyta jóvá az Advertummal kötendő kölcsönszerződést, melynek értelmében a cég átvállalja az MHLL 3,1 milliárd forintos tartozását, amelyért cserébe az élvonalbeli és másodosztályú klubokat tömörítő szervezet 15 évre lemondott a kizárólagos rádióközvetítés jogáról és minden élvonalbeli mérkőzésen öt reklámtábla értékesítéséről az Advertum javára.

Az Advertum a kormány kezességvállalása mellett 5,2 milliárdos hitelt vesz fel, amelyből törleszti az MHLL tartozását. Az MHLL-nek a 3,1 milliárdos kamatmentes kölcsönt 15 év alatt - évi 206 milliós részletekben - kell törlesztenie.

Az Advertumnak a kölcsönszerződés értelmében a médiarendszer működtetéséből származó árbevétel legalább húsz százalékát, de minimum 200 millió forintot az Önkormányzati Minisztérium, a Nemzeti Utánpótlás-nevelési és Sportszolgáltató Intézet, valamint a Magyar Labdarúgó Szövetség egyetértésében kidolgozott labdarúgó utánpótlás-nevelési programokra kell fordítani.

 

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu