A Real volt edzője Iránban próbálkozik

Szerző: shLétrehozva: 2011. április 4. 14:47
A Real Madrid és a portugál labdarúgó-válogatott korábbi, nem túl sikeres szakvezetője, Carlos Queiroz Irán szövetségi kapitányaként váltaná meg a világot. Célja, hogy új csapatával ott legyen a 2014-es brazíliai világbajnokságon.


 

Bár még néhány apró részletet el kell simítaniuk a feleknek, már kijelenthető, hogy Carlos Queiroz irányítja a jövőben az iráni válogatottat, s a 23 éven aluli csapat szakmai munkáját is ő felügyeli a következő három és fél évben. Iránban szerényebbek a célok, mint amilyenekkel  az 58 éves tréner a Real Madridnál és Portugáliában találkozott - új állomáshelyén a brazíliai vb-re való kijutás már elegendő ok lenne a pezsgős ünneplésre.

Irán eddig háromszor, 1978-ban, 1998-ban és 2006-ban szerepelt vb-n.

„Lényegében már megegyeztem a helyi szövetséggel. Iránban adottak a feltételek, vannak ügyes játékosok, és mindenki elszántan dolgozik azért, hogy a csapat kijusson a 2014-es világbajnokságra, és nekem is ez a célom" – mondta hétfőn Queiroz, aki a portugál utánpótlásban és a Manchester United pályaedzőjeként elért sikereit nem tudta megismételni a Realnál és a portugál felnőtt nemzeti csapat élén. Talán majd Iránban...

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Legyőzte az ex-kapitány a szövetséget
Carlos Quierozt jogtalanul tiltotta el hat hónapra a portugál antidopping ügynökség – így határozott a nemzetközi Sportdöntőbíróság. Így az edző kártérítést követel a Portugál Labdarúgó-szövetség, amely éppen a féléves büntetés...
Tovább a teljes cikkhez »

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu