"A Real már megint a bíró miatt sír?"

Szerző: SHLétrehozva: 2013. október 27. 10:54
A szezon első El Clásicóját a Barcelona nyerte, amin góllal debütált Neymar, akinek később elakadt a szava Alexis Sánchez klasszis találatánál. Az viszont kisebb vihart kavart, hogy Carlo Ancelotti, a Real Madrid vezetőedzője a játékvezetőt hibáztatta csapata veresége után. Sergio Busquets, a hazaiak középpályása szerint ez a legolcsóbb megoldás, mert a bíróra mindig rá lehet fogni mindent.


 

A Barcelona és a Real Madrid első szezonbeli csatáját a hazai pályán játszó katalán csapat nyerte 2-1-re, a meccs hőse pedig a nyáron 57 millió euróért vásárolt brazil Neymar volt, miután góllt szerzett élete első, a futballtörténelemben viszont már a 225. El Clásicón.

"Ez a csata tele volt érzelemmel, minden játékos ilyen meccseken szeretne játszani - mondta a lefújás után a 21 éves támadó. - Annyi El Clásicót láttam már a televízióban, nagyszerű volt végre pályára is lépni egyen. Ugyanakkor elmondhatom, hogy nagyon kemény is volt."

"A Real Madrid remek csapat, Cristiano Ronaldo pedig nagyszerű játékos, de szerencsére nekünk is minőségi futballistáink vannak. Alexis Sánchez találatánál például elakadt a szavam is. Az volt aztán a gól!" Volt miért, íme?

ALEXIS SÁNCHEZ GÓLJA:

Csapattársa, a Barca szürke eminenciása, Sergio Busquets viszont már nem volt ilyen lelkes, de csak azért, mert bosszantotta, hogy a Real Madrid edzője, Carlo Ancelotti már megint a bíróra panaszkodik. Szerinte a helyzet nem változott e téren José Mourinho óta.

"A Madrid már megint a bíró miatt sír? - kérdezte a középpályás. - El sem hiszem, mindig kifogásokat keresnek. Pedig nekik aztán nincs okuk panaszkodni a bírókra, sem most, sem pedig eddig a szezonban. A legkönnyebb a játékvezetőt hibáztatni. Mindig ez van."

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Clásico: Neymar jelentette a különbséget
A Barcelona elsősorban Neymar fantasztikus teljesítményének köszönhetően nyerte meg 2-1-re az idény első Clásicóját a Primera División 10. fordulójában. Alexis Sánchez zseniálisan emelte át Diego Lópezt, Jesé csak szépített a...
Tovább a teljes cikkhez »

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Így még nem bőrözték be CR-t! – videó
Cristiano Ronaldótól megszokhattuk, hogy előszeretettel osztogatja a kötényeket, a szombati Clásicón azonban ő kapott egy formásat. Dani Alves forgolódott, majd úgy átverte a portugált, ahogy korábban talán senki. 2008...
Tovább a teljes cikkhez »

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu