A Liverpool elfelejtett focizni

Szerző: shLétrehozva: 2010. december 15. 22:57
A már továbbjutott Liverpool értékelhetetlen teljesítményt nyújtott az Utrecht ellen az Európa-liga csoportkörének záró fordulójában. A lehetőséget kapó második garnitúra csődöt mondott, elsősorban Joe Cole-ról lehet leszedni a keresztvizet. A Sevilla búcsúztatta a Dortmundot, a Napoli a 93. percben ütötte ki a Steauát.


 

A Liverpool már korábban biztosította helyét az Európa-liga egyenes kieséses szakaszában, és ez erősen rányomta a bélyegét szerda esti teljesítményére.

A Vörösök a kaput is csupán egyetlen egyszer veszélyeztették, ám Milan Jovanovics felsőlécről kipattanó lövésével ellőtték minden puskaporukat – már a nyolcadik percben.

Mentségükre legyen szólva, szinte a teljes csapat kicserélődött a legutóbbi bajnokihoz képest, csupán Martin Skrtel maradt hírmondónak a newcastle-i vereségről.

Itt volt ugyanakkor az alkalom a „tarcsinak” a bizonyításra, de Joe Cole ahelyett, hogy üzent volna Roy Hodgsonnak, észrevétlenül bóklászott a pályán kilencven percen át.

A csoport másik továbbjutója a Napoli, amely drámai körülmények között, Edinson Cavani 93. percben fejelt góljával búcsúztatta az addig továbbjutásra álló Steauát.

A Sevillának ahhoz, hogy a Dortmund ne előzze meg, legalább döntetlenre volt szüksége a Bundesliga-éllovas ellen, amit nagy nehezen sikerült is kibrusztolnia.

A forduló előtt már a 32-be lépett Porto és Besiktas egyaránt nyert a zárókörben.

 

A J-CSOPORT VÉGEREDMÉNYE:
1. Paris Saint-Germain 6 3 3 0 9 4 5 12
2. Sevilla 6 3 1 2 10 7 3 10
3. Borussia Dortmund 6 2 3 1 10 7 3 9
4. Karpati Lviv 6 0 1 5 4 15 −11 1

 

A K-CSOPORT VÉGEREDMÉNYE:
1. Liverpool 6 2 4 0 8 3 5 10
2. Napoli 6 1 4 1 8 9 −1 7
3. Steaua Bucureşti 6 1 3 2 9 11 −2 6
4. Utrecht 6 0 5 1 5 7 −2 5

 

AZ L-CSOPORT VÉGEREDMÉNYE:
1. Porto 6 5 1 0 14 4 10 16
2. Beşiktaş 6 4 1 1 9 6 3 13
3. Rapid Wien 6 1 0 5 5 13 −8 3
4. CSZKA Szófia 6 1 0 5 4 9 −5 3

 

 

 

EURÓPA-LIGA, K-CSOPORT, 6. FORDULÓ:
LIVERPOOL-UTRECHT 0-0
Liverpool, Anfield, vezette: Kristinn Jakobsson (izlandi). 
LIVERPOOL: Jones - Kelly, Aurélio, Skrtel (Kirjakosz, 46.), Wilson - Poulsen, Shelvey, Jovanovics (Kuyt, 73.), Cole - Eccleston (Pacheco, 56.), Babel. Menedzser: Roy Hodgson.
Cserék: Hansen - kapus, Johnson, Kirjakosz, Pacheco, Torres, Kuyt, Meireles.
UTRECHT: Vorm - Cornelisse, Keller, Wuytens, Nesu - Duplan (Oar, 71.), Silkerbauer, Nijholt, Mertens - Maguire (Sarota, 84.) - Van Wolfswinkel (De Kogel, 45+1.). Vezetőedző: Ton du Chatinier.
Cserék: Cummins - kapus, Oar, Van der Maarel, Vorstermans, Sarota, De Kogel.
Sárga lap: Eccleston (6.)
 
J-CSOPORT
Karpati Lviv-PSG 1-1 (Fedeckij 45., ill. Luyindula 39.) 
Sevilla-Dortmund 2-2 (Romaric 31., Kanouté 35., ill. Kagava 4., Szubotics 49.) 
K-CSOPORT
Napoli-Steaua 1-0 (Cavani 93.)
L-CSOPORT
Besiktas-Rapid Wien 2-0 (Quaresma 32., Ernst 45.)
Porto-CSZKA Szófia 3-1 (Otamendi 23., Micael 54., J. Rodríguez 90., ill. Delev 48.)

 

LIVERPOOL-UTRECHT, ONLINE KÖZVETÍTÉS:
90+3.: VÉGE A MÉRKŐZÉSNEK.
90.: Három perc a ráadás.
89.: Cole szabadrúgása elakadt a kirepülő emberben.
84.: Maguire-t Sarota váltotta.
83.: Joe Cole lövésébe állt bele a blokk.
80.: Nincs helyzet, nincs ötlet - le lehetne fújni a meccset!
73.: Kuyt áll be Jovanovics helyére.
71.: Duplan helyére Oar érkezett.
69.: Kelly beadása rémgyatra lett - szimbolizálja a Pool egész estéjét.
63.: Az Utrecht immár nem csak a védekezéssel van elfoglalva, de az utolsó passzokba rendre hiba csúszik.
58.: Kelly jobb oldali beadásáról lemaradt Babel.
56.: Eccleston meccsének vége, Pacheco a helyettese.
53.: De Kogel verekedte ki magának a labdát, de 24 méterről magasan fölé lőtt.
50.: Egy távoli lövés majdnem megtréfálta Jonest, de másodjára fogta.
46.: FOLYTATÓDOTT A MECCS. Skrtel helyett Kirjakosz állt be a Poolnál, és mindjárt meg is kapta a csapatkapitányi karszalagot.
---------------------------------------
45+4.: VÉGE A FÉLIDŐNEK. A Pool erőlködik, az Utrecht fülét-farkát behúzza.
45+1.: Van Wolfswinkel helyére De Kogel érkezett.
45.: Három perc a ráadás.
43.: Van Wolfswinkel esett nagyon rosszul, fejjel ért földet. A hordágyra is alig tudják feltenni.
41.: Kevés az izgalom, Jovanovics kapufája óta semmi olyasmi nem történt, amiért fel kellett volna pattannunk a helyünkről.
32.: Joe Cole mintha a pályán sem lenne. Pedig most bizonyíthatná, hogy helye van a Liverpool kezdőcsapatában. De ott a helye?
31.: Torres elment melegíteni, dörgő taps a jutalma. 
28.: Kicsit kiszabadultak a hollandok, de felépített akciót továbbra sem tudnak felmutatni.
22.: Most nem tud kijönni kapuja elől az Utrecht, rá is zendítettek a hazai szurkolók teli torokból.
17.: Aurélio 22 méteres szabadrúgása lepattant a sorfalról.
14.: Előszeretettel passzolgatnak hátul a csapatok, nem nagyon szeretnek átmerészkedni az ellenfél térfelére.
8.: Jovanovics szólózott, majd tűzte rá 25-ről. A felsőléc segítette ki az Utrechtet.
6.: Eccleston csúszott rá keményen Nesura, sárga lap. Az ifjonti hév vitte a támadót.
5.: Az Utrecht járatja a labdát, és hangjuk is csak a vendégszurkolóknak van. Mintha Hollandiában rendeznék a meccset.
1.: A LIVERPOOL KEZDTE A MECCSET.

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
El: Zágrábban jutott tovább a PAOK
Hat találkozót játszottak kora este az Európa-liga csoportkörének utolsó fordulójában: mindössze egy helyszínen rendeztek olyan találkozót, amely a továbbjutásról döntött. Zágrábban a vendégek örülhettek, a válogatott csatár,...
Tovább a teljes cikkhez »

 

 

 

 

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu