A Köln kiesett, a Bayern bizakodhat

Szerző: SHLétrehozva: 2012. május 5. 17:35
A Köln a második biztos kieső a Bundesligából, miután a Bundesliga utolsó, 34. fordulójában kikapott 4-1-re a Bayern Münchentől, míg a Hertha legyőzte a Hoffenheimet, a végén egész pályás góllal. A Hannover a Wolfsburgot maga mögött tartotta, így indulhat ősszel az Európa-ligában.


 

Régen volt példa arra, hogy az utolsó forduló előtt ennyire kevés lényegi kérdés maradjon nyitva. Most csak kettő: a Wolfsburg vagy a Hannover végez-e Európa-ligás helyen, illetve hogy a Köln vagy a Hertha játszhat-e osztályozót a bennmaradásért.

A Hannover egypontos előnyből várta a végjátékot, azaz elég volt arra figyelnie, hogy a saját mérkőzését hozza, és akkor kiléphet az európai kupaporondra.

Nos, megtette a magáét, hiszen bár az utolsó helyezett Kaiserslautern került előnybe, a H96 fordított, és őrült ünneplésbe kezdhetett.

A Farkasok ahogy kapták a híreket, úgy zuhantak össze. Már 2-0-ra is vezettek Stuttgartban, mégis 3-2-re elbukták a találkozót, amelyen Hajnal Tamás kilencven percet játszott a sváboknál.

A kieső kilétére csak az utolsó pillanatban derült fény, mert bár a Köln simán elvérzett a Bayern ellen, arra nem lehetett mérget venni, hogy a Hertha megveri a Hoffenheimet.

Végül sikerült, nem kis részben a korábbi liverpooli Ryan Babelnek, aki már az első félidő vége előtt piros lapot kapott.

A hajrában, 1-2-nél mindent egy lapra feltéve rohamoztak a vendégek, de a berliniek büntettek: Raffael kihasználta, hogy az ellenfél kapusa előrement a szögletnél, és a saját térfelének közepéről indulva az üres kapuba vezette a labdát.

Felhőtlenül persze nem örülhetnek a fővárosiak, hiszen ahhoz, hogy bent maradjanak, győztesen kell kijönniük a Paderborn, a Fortuna Düsseldorf vagy a St. Pauli elleni osztályozóból.

KölnbeN úrrá lett az apátia, és a közönség egyúttal búcsút vett a nagy kedvenc Lukas Podolskitól, aki a következő idényt már az Arsenalban kezdi meg.

A Bayern München remekül hangolt az előtte álló feladatokra, mert ne felejtsük, a bajorok a Német Kupában és a Bajnokok Ligájában is döntőt játszanak.

A már bajnok Dortmund fölényes győzelemmel zárta a bajnoki szezont, akárcsak a tartományi rivális, bronzérmes Schalke 04.

  • Bajnokok Ligája-főtábla: Borussia Dortmund, Bayern München, Schalke 04
  • BL-selejtező: Borussia Mönchengladbach
  • Európa-liga-főtábla: Bayer Leverkusen
  • El-selejtező: Stuttgart, Hannover
  • Osztályozó a bennmaradásért: Hertha
  • Kiesők: Köln, Kaiserslautern
BUNDESLIGA, 34. FORDULÓ:

Köln-Bayern München 1-4 (Novakovic 63., ill. Müller 34., 85., Geromel 52. - öngól, Robben 54.)

Borussia Dortmund-Freiburg 4-0 (Kuba 5., 39., Lewandowski 20., 27.)

Augsburg-Hamburg 1-0

Hannover-Kaiserslautern 2-1

Hertha-Hoffenheim 3-1

Mainz-Mönchengladbach 0-3

Nürnberg-Leverkusen 1-4

Stuttgart-Wolfsburg 3-2

Werder Bremen-Schalke 2-3

A BAJNOKSÁG VÉGEREDMÉNYE:
1. Borussia Dortmund 34 25 6 3 80 25 55 81
2. Bayern München 34 23 4 7 77 22 55 73
3. Schalke 04 34 20 4 10 74 44 30 64
4. Borussia M’gladbach 34 17 9 8 49 24 25 60
5. Bayer Leverkusen 34 15 9 10 52 44 8 54
6. VfB Stuttgart 34 15 8 11 63 46 17 53
7. Hannover 96 34 12 12 10 41 45 -4 48
8. VfL Wolfsburg 34 13 5 16 47 60 -13 44
9. Werder Bremen 34 11 9 14 49 58 -9 42
10. 1. FC Nürnberg 34 12 6 16 38 49 -11 42
11. Hoffenheim 34 10 11 13 41 47 -6 41
12. SC Freiburg 34 10 10 14 45 61 -16 40
13. FSV Mainz 05 34 9 12 13 47 51 -4 39
14. FC Augsburg 34 8 14 12 36 49 -13 38
15. Hamburger SV 34 8 12 14 35 57 -22 36
16. Hertha Berlin 34 7 10 17 38 64 -26 31
17. 1. FC Köln 34 8 6 20 39 75 -36 30
18. 1. FC Kaiserslautern 34 4 11 19 24 54 -30 23
Címkék: Bundesliga
 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu