A Honvéd nyerte a pesti derbit

Szerző: MTILétrehozva: 2012. március 2. 20:24
A Budapest Honvédnak a Vasas otthonában aratott 2-1-es sikerével indult a labdarúgó OTP Bank Liga tavaszi mérkőzéssorozata, amely pénteken a 18. fordulóval vette kezdetét.


 

A találkozó előtt egyperces gyászszünetet tartották Kutasi Róbert, a másodosztályú REAC sportigazgatója emlékére. A sportvezető csütörtökön öngyilkos lett, miután csapata hat jelenlegi és korábbi játékosát előállították a bundabotrány kapcsán.

Az első félidőben a Vasas birtokolta többet a labdát, de a Honvéd játszott veszélyesebben. A kispestiek két büntetőből szerzett találattal kétgólos előnyre tettek szert a szünetig.

A folytatásban a Honvéd az eredmény tartására törekedett, ennek ellenére megvoltak a Vasas lehetőségei a felzárkózáshoz, egy esetben például a kapufa mentette meg a vendégeket. Az angyalföldiek a hajrában ugyan szépítettek, de egyenlíteni már nem tudtak.

Labdarúgó NB I, 18. forduló:

Vasas-Híd - Budapest Honvéd 1-2 (0-2)

Illovszky Stadion, 2000 néző, v.: Takács

Vasas-Híd: Ilizi - Kovács G., Rubus, Takács Z., Polényi (Kovács D., a szünetben) - Mehmedagic, Varga G. (Kovács Á., 65.), Bárányos (Dajic, 82.), Katona M. - Szabó B., Hercegfalvi

Budapest Honvéd: Sánta - Lovric, Botis, Debreceni, Vidovic - Tchami (Czár, 78.), Hidi, Ivancsics, Ceolin (Vernes, 59.) - Délczeg, Hadzic (Horváth A., 84.)

Gólszerző: Szabó B. (85.), illetve Ivancsics (28., 37., mindkettőt 11-esből)

Sárga lap: Mehmedagic (27.), Polényi (42.), Bárányos (77.), Kovács D. (86.), illetve Vernes (62.), Lovric (64.)

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu