A címvédő Loki Algyőn győzhet először

Szerző: shLétrehozva: 2008. szeptember 10. 13:06
Elkészítették a Magyar Kupa 4. fordulójának párosításait, eszerint a címvédő Debrecen Algyőre utazik, az Újpest vándorútra indul Tuzsérra, míg a nap rangadóját Ferencvárosban játsszák, ahová az NB I-be idén felkerült Haladás látogat. A legjobb 32 között az élvonalbeli csapatok idegenben, alacsonyabb osztályú gárdák ellen szerepelnek. A hivatalos játéknap szeptember 24., szerda, a mérkőzések 15.30-kor kezdődnek.


Nem panaszkodhatnak az élvonalbeli együttesek a Magyar Kupa 4. fordulójának párosításait illetően, hiszen habár mind idegenben vívják meg egymeccses találkozóikat, többnyire papíron jóval gyengébb riválisok várnak rájuk.

 

A címvédő és az UEFA-kupában nyáron még érdekelt Debrecen csak most kapcsolódik be a versenysorozatba, és az NB III-as Algyőnél vizitál majd, de a megye I-es Rumnál vendégeskedő Siófok, vagy a Zalakaros ellen játszó Kaposvár sem szólhat egy szót sem.

 

Újpesten is legfeljebb csak a hosszú utazás, a több mint 600 kilométeres portya miatt fájhat a fej, az NB III-as Tuzsér nem jelenthet gondot Kabát Péteréknek.

 

A Lokihoz hasonlóan a Bajnokok Ligájában elvérzett MTK, illetve az UEFA-kupából kipottyant Győr is szeptember 24-én lép fel először a 2008-2009-es kiírásban. Mindkét gárda NB II-es ellenféllel nézhet farkasszemet, előbbi a Kozármisleny, utóbbi a Pécs otthonában villanthatja meg oroszlánkörmeit.

 

A REAC is megúszta, Aczél Zoltán fiai a Jász-Nagykun-Szolnok megyei első ligás Újszász ellen harcolhatják ki a továbbjutást. A Veszprém vérbeli NB III-as rangadót játszhat a fehérvári tartalékokkal, míg az NB II-es Bőcs is azonos osztálybeli ellenfelet, a Dunaújvárost kapta a sorstól.

 

Érdekes helyzetben van a Fehérvár, amely az otthon mindig acélos Felcsúttal meccsel, de a nyáron szenzációsan erősítő Haladásnak sem lesz könnyű dolga az Üllői úton a Ferencváros katlanjában.

 

 

 

 

 

 

A LABDARÚGÓ MAGYAR KUPA 4. FORDULÓJÁNAK PÁROSÍTÁSAI:
Szeptember 24. szerda, 15.30
Felcsút SE (NB II) - Fehérvár FC (NB I)
Kozármisleny (NB II) - MTK Budapest (NB I)
Zalakaros (megye I) - Kaposvár (NB I)
Pécsi MFC (NB II) - Győri ETO (NB I)
Rum KSC (megye I.) - BFC Siófok (NB I)
Ferencváros (NB II) - Haladás (NB I)
Celldömölk VSE (NB III) - Lombard Pápa TFC (NB II)
Fehérvár FC II. (NB III) - Veszprém (NB III)
Makó FC (NB II) - DVTK (NB I)
ESMTK (NB II) - Kecskeméti TE-Ereco (NB I)
Kazincbarcika BSC FC (NB II) - Vasas (NB I)
Tuzsér (NB III) - Újpest FC (NB I)
DVSC-TEVA II. (NB II) - Budapest Honvéd (NB I)
Algyő SK (NB III) - DVSC-TEVA (NB I- a címvédő)
Újszászi VVSE (megye I.) - REAC (NB I)
Bőcs KSC (NB II) - Dunaújváros (NB II)

 

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu