Új szakosztálya van a Ferencvárosnak!

Szerző: shLétrehozva: 2009. május 5. 17:33
Régi-új szakosztállyal bővült a Ferencváros. A kilencedik kerületi klub ugyanis ismét megalakította női kosárlabda szakosztályát. Az egyesület elnöksége április 28-án, a Sportigazgatóság pedig május 5-i ülésén egyhangúlag elfogadta a tervet, így közel egy évtized után ismét női kosarasoknak szurkolhatnak a zöld-fehér hívek. Eperjessy Márton, a szakosztály igazgatója honlapunknak elmondta, az első évben mindenképpen a feljutás a cél, a rákövetkező esztendőben pedig szeretnének helytállni az élvonalban.


Tizenkét évvel ezelőtt, 1997-ben még bajnoki címet nyert a Ferencváros. A Károlyi Andreát is a soraiban tudó együttes a BSE-t győzte le 3-2-re a fináléban.

A régi-új szakosztály célja, hogy középtávon egy stabil anyagi háttérrel rendelkező, más klubok számára mintaként szolgáló, saját utánpótlásából bátran merítő első osztályú női kosárlabda-szakosztályt adjon a hazai kosárlabda-társadalomnak. Így szólt tehát a közlemény az FTC hivatalos weboldalán.

Eperjessy Márton csapatvezető honlapunknak elmondta, három hónapja folytak a tárgyalások, amelyeknek kedden sikerült pontot tenni a végére.

"Az a tervünk, hogy kizárólag a saját jogunkon feljutunk az élvonalba. Szerencsére már több cég is jelezte, szívesen támogatná a csapatot. Egy sikeres feljutást követően szeretnénk tisztességesen helytállni az első osztályban is. Nagyon fontos viszont megemlíteni, hogy nagy hangsúlyt fektetünk majd az utánpótlás-nevelésre. A jövő héten tartunk toborzást a kerületben, illetve Budapest belső részeiben. A fiatalok esetében továbbra is az NTE lesz a partnerünk, míg a nagycsapat csak a Ferencváros nevén indul."

Ami a pénzügyeket illeti, a klub, illetve a szakosztály abban állapodtak meg, hogy a közeljövőben a csapat csakis saját szponzoraira támaszkodik majd. 

A szakosztályigazgató elmondta, elsősorban a fiatalokra építik majd az együttest, de várhatóan a rutinosabb játékosok sem szakadnak el a gárdától.

"A jelenleg még játékos-edzőként tevékenykedő Rónaszéki Szilvia várhatóan marad az edzői poszton, ám játékostként már csak a második számú együttest fogja erősíteni. Zsolnay Gyöngyi és Cserny Réka jelezték, az élvonalbeli szereplést már nem vállalnák, hiszen a profi játéktól már visszavonultak. Az edzői stáb várhatóan még bővülni fog, míg új játékos egy van, aki valószínűleg minket erősít majd. A nemrégiben Tatabányán szereplő Fekete Anett visszatérhet a csapatba. Róla tudni kell, hogy ott volt az 1997-es bajnokcsapatban is."

Fiatal, ütőképes együttest terveznek tehát a kilencedik kerületben. Szponzorok lesznek, szurkolók is minden bizonnyal. Minden készen áll tehát, hogy a szakosztály megismételje tizenkét évvel ezelőtti bravúrját.

 

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu