„Ez maga a szenzáció…ez hihetetlen” – nyilatkozta honlapunknak Rátégber László az utolsó selejtező-mérkőzést követően a boldogságtól elcsukló hangon.
Valóban minden szépnek és jónak tűnt az ősz legelején, hiszen a lányok óriási bravúrral, Eszéken legyőzve a horvát csapatot, kijutottak a jövő évi, lettországi Európa-bajnokságra. A csapat vezetőin és edzőin kívül maguk a lányok is azt hangoztatták, ez egy különleges társulat, amely egységének köszönheti a kijutást a kontinenstornára.
Most ez az egység tört meg, hiszen a bajnoki címvédő MKB-Euroleasing Sopron együttese, illetve annak vezetősége úgy döntött, nem engedi el játékosait (Honti Kata, Horváth Zsuzsanna, Horti Dóra, Krivacsevics Tijana) a válogatott pécsi összetartására, amely december 27-29. között lett volna esedékes.
Török Zoltánt, a sárga-zöldek ügyvezetőjét nem tudtuk elérni, ám az ok így is nyilvánvaló. Információink szerint a soproniak a megfelelő biztosítás hiányában bojkottálták az edzőtábort, amely az Eb-felkészülés első fejezete lett volna.
Indokként Semsei Barbara nyári sérülése merül fel, ugyanis az irányító egész évre kidőlt a sorból, miután a nemzeti csapattal a selejtező-sorozatban viaskodtak. A nyugat-magyarországi egyesület pedig azóta sem kapta meg azt a pénzt, amely a biztosítás szerint járna neki.
Sterbenz Tamás, a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségének (MKOSZ) főtitkára honlapunknak elmondta, ugyanazt a biztosítási szerződést kötik a kosarasokra, mint bármely más európai országban.
„Semmiben sem különbözik ez a szerződés a kontinens többi országában használttól. Ám ennek ellenére a szövetség kezességet vállal, és kompenzációt nyújt addig is a klubnak. Január elején leülünk tárgyalni a továbbiakról.”
A pécsi összetartás tehát elmarad, hiszen a soproni játékosok és a rengeteg sérült nélkül nem lehet érdemi munkát végezni, így a felkészülés első fejezete elmarad.