Ott lehet a pécsi sztár az Eb-n

Szerző: shLétrehozva: 2009. május 8. 14:52
Elkerülte a műtétet és valószínűleg ott lehet a június elején, Lettországban kezdődő Európa-bajnokságon Vajda Anna, a magyar női kosárlabda-válogatott klasszisa. A MiZo Pécs játékosán a hét elején Budapesten végezték el a kötelező MRI-vizsgálatot, amely megállapította, hogy nem olyan súlyos a szalagsérülése, mint ahogy először gondolták az orvosok. A válogatott ma koraeste, Csehországban vendégszerepel. Rátgéber László tanítványai első felkészülési mérkőzésükön a házigazdák ellen lépnek majd pályára Luhacovice városában.


Ismert, hogy Vajda Anna folyamatosan küszködött különböző sérülésekkel a közelmúltban. Nemrégiben a bokaszalagjai sem úszták meg a kíméletlen igénybevételt. Sokáig fenyegette a műtét réme, ám a keddi, budapesti MRI-vizsgálat megállította, hogy annyira nem súlyos a sérülés, hogy azonnal operálni kelljen.

Mint kiderült a belső szalagok egyikén volt egy kisebb elváltozás, illetve a csonthártyán található bevérzés okozott fájdalmakat Vajdának. Műteni ugyan nem kell, gyógytornára azonban járnia kell a pécsi klasszisnak. Az már biztos, hogy a Csehország elleni három barátságos mérkőzésen nem lép majd pályára. Utána viszont bekapcsolódhat a felkészülésbe.

 

 

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu