A felperes PEKOSI Sportegyesület és a Siókosár Utánpótlás Klub Sportegyesület tájékoztatása szerint az FB indoklásában elhangzott: az először hozott elsőfokú ítélettel szemben a küldöttgyűlésnek nemcsak az összehívása volt szabálytalan, hanem a másodfokon eljáró Fővárosi Ítélőtábla előírásának megfelelően a bíróság új eljárás keretében megvizsgálta a küldöttgyűlésen hozott összes határozatot, és valamennyit megsemmisítette.
A Fővárosi Bíróság tavaly novemberben, első fokon hatályon kívül helyezte az MKOSZ tisztújító küldöttgyűlésén hozott határozatokat. Az indoklás szerint a szövetség mandátumvizsgáló bizottsága az előírtnál később küldte szét a felhívásokat a kluboknak, így többen nem tudtak időben - a tanácskozás előtt 15 nappal - küldöttet állítani. A gyűlésen az akkor még a teniszszövetséget is irányító Berényi János 67-36-ra nyert a másik elnökjelölt, Németh László ellen.
Az MKOSZ fellebbezett, a Fővárosi Ítélőtábla pedig hatályon kívül helyezte az első fokú döntést, és újravizsgáltatta azt, mivel a bíróság nem teljes körűen nézte át a bizonyítékokat. A szövetségből származó információk szerint a szervezet ismételten fellebbezni fog az ítélet ellen.