Hozta a kötelezőt a Pécs és a Szeged

Szerző: shLétrehozva: 2008. november 9. 19:41
A női kosárlabda NB I alapszakaszának 8. fordulójában három mérkőzést játszottak vasárnap este: a Pécs, a Szeged és a Cegléd is győzni tudott hazai környezetben. A bajnoki ezüstérmes mecsekaljai alakulat Zala Volán elleni, 87-59-es sikerében Vajda Anna kulcsszerepet játszott, 27 percet töltött a parketten és 25 pontot dobott.


 

Nem ígérkezett könnyed kikapcsolódásnak a zalaiak baranyai túrája, a papírforma biztos hazai sikert ígért, a vendégek célja reálisan nem lehetett több a tisztes helytállásnál.

Vajda Anna triplája és Coelho de Jesus Graziane duplája meg is adta az alaphangot (5-0). Az első negyed utolsó hét pontját a házigazdák dobták, 29-11 volt az állás a szakasz végén.

A második etap ugyanúgy kezdődött, mint az első: pécsi hárompontossal. Ezúttal Kelly Anne Mazzante keze sült el (32-11). Sejthető volt, hogy egyoldalú lesz a küzdelem, de hogy ennyire?

A nagyszünet előtti utolsó találat Raksányi Krisztina nevéhez fűződött, hibátlan távolijával kerek ötvennél járt a Mizo a felénél (50-24).

A térfélcsere után összekapta magát a Zala Volán, harcosabb lett a védekezése és hatékonyabb a támadójátéka, de ez is csak annyira volt elég, hogy ne legyen szakadéknyi két csapat közti különbség a záró felvonás előtt (62-42).

Egy 6-0-s rohammal nyitotta a negyedik negyedet a pályaválasztó (68-42). Vajda Anna szórta a pontokat, végül 27 játékperc alatt 25 egységig jutott, tizenegy mezőnykísérletéből kilenc célba ért.

Vajda vitte a prímet, de azért Iványi Dalma is betett 13 pontot a közösbe, Mazzante és Graziane egyaránt 11 pontot dobott. 87-59-re nyert Füzy Ákos csapata, a végeredményt Raksányi állította be egy triplával.

A Pécshez hasonlóan a Szeged és a Cegléd is győztesen hagyta el a parkettet saját közönsége előtt, előbbi a Győrt (71-66), utóbbi a Szombathelyt (65-60) verte meg.

NŐI KOSÁRLABDA NB I, 8. FORDULÓ:
MiZo Pécs 2010 - Zala Volán-ZTE 87-59 (29-11, 21-13, 12-18, 25-17)
Szeviép-Szeged - Seat Foton Győr 71-66 (16-15, 24-20, 21-16, 10-15)
Ceglédi EKK - Savaria-Szombathely 65-60 (17-16, 19-17, 12-12, 17-15)

 



 

 

 

 

 

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu