Amerikai center a MiZo Pécs csapatában

Szerző: shLétrehozva: 2008. június 16. 18:27
Amerikai játékost igazolt a MiZo Pécs 2010 női kosárlabdacsapata. Az új szerzemény a Minnesota Lynks centere, Nicole Ohlde, aki azonban csak jövő év januárjában húzza fel a baranyai együttes mezét. A játékos a hivatalos tájékoztatás szerint azt kérte a Pécs vezetőitől, ne ragaszkodjanak ahhoz, hogy az olimpia után azonnal munkába álljon.


Az 1982. március 13-án született Nicole Ohlde játékjogát 2004-ben az első körben, hatodikként foglalta le a Minnesota Lynx, ami azt jelenti, hogy nagy ígéretnek számított.

 

Az első és a második idényében igazolta a várakozásokat, hiszen 2004-ben 11,7, a következő évben 11,2 pontot dobott mérkőzésenként, és 5,7 volt az átlaga lepattanózásban.

 

Ohlde egészen 2007-ig minden évadban 34 mérkőzést játszott a Minnesotában, tehát az összes meccsen pályára lépett. Ez 102 összecsapást jelent megszakítás nélkül, ami rekord a Lynx történetében.

 

A 196 centiméter magas, 82 kg-os, kansasi születésű kosárlabdázónőt a négyes és az ötös poszton lehet bevetni.

 

Az új szerzeménynek egyébként már van európai tapasztalata, hiszen játszott a Valenciennes együttesében is.

 

A Pécsnél hétfőn este 9 órakor tartanak szurkolói ankétot, ahol tájékoztatják szimpatizánsaikat az utóbbi hetekben történt változások hátteréről.

 

Mint ismert, Rátgéber László korábbi vezetőedző távozott a baranyai együttestől, és a Szpartak Moszkva szakvezetője lesz, a helyét pedig korábbi segítője, Fűzy Ákos veszi át.

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu