Hetényire számítana a Nashville

Létrehozva: 2012. július 6. 17:19
Hetényi Zoltán válogatott kapusra a következő idényben számítanának az észak-amerikai profi jégkorongligában (NHL) szereplő Nashville Predators tartalékcsapatánál, az Amerikai Hokiligában (AHL) érdekelt Milwaukee Admiralsnél.


A magyar játékos egy hetet töltött a Nashville fiataloknak szóló fejlesztőtáborában, majd hazaérkezése után az MTI-nek elmondta: maximálisan elégedettek voltak a teljesítményével és a hozzáállásával is. Ő úgy kapott most lehetőséget, hogy látták védeni az előző évadban Finnországban, és mivel más NHL-es klubbal nincs megállapodása, ezért meghívhatta magához a Predators.

"Jelenleg érvényes szerződés köt a Jokerit Helsinkihez, és most azt próbálják meg elérni a Nashville, illetve a Milwaukee vezetői, hogy a következő szezonban az Admiralsnál védhessek. Nagy lehetőség lenne ez a számomra, persze akkor sem lennék csalódott, ha maradnék a Jokeritnél, mert ott is sokat fejődtem" - mondta a 24 éves kapus. Hozzátette: arra alig van remény, hogy a Predatorsnál védhessen ősszel, hiszen ott két olyan sztár áll szolgálatban, mint a finn Pekka Rinne és a kanadai Chris Mason, de a tartalékok között már bevethető lenne.

Tengerentúli élményei között megemlítette, hogy testközelből láthatta, mennyire profin működik egy NHL-es klub, milyen sokat foglalkoznak szakemberek külön-külön a játékosokkal, a kapusokkal.

"A védéshez lényeges testméreteimet lemérték. Ha ide jöhetnék védeni, speciális, már-már lábra öntött korcsolyát és lábvédőt, valamint névre szóló mellvédőt, kesztyűt kapnék. Ezenkívül több előadáson is részt vettünk, és voltunk kórházban is, súlyosan beteg gyerekeknek vittünk ajándékot. Sajnos csak egy hétig tartott a tábor, de ennek is minden percét élveztem" - tette hozzá Hetényi.

A kapus a következő csaknem két hétben nyaral, és július végén jelentkezik a Jokeritnél.

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu