Fogadkozik Kanada és Oroszország

Szerző: MTILétrehozva: 2014. február 11. 11:06
Szerdán rajtol a szocsi téli olimpia egyik legnagyobb érdeklődéssel várt eseménye, a férfi jégkorongtorna, amelyen a házigazda orosz csapat a fő kihívója a címvédő kanadai együttesnek, ugyanakkor a svédek, az amerikaiak, a csehek és a finnek is beleszólhatnak az érmekért folyó küzdelembe.


A kanadaiak és az oroszok is erősen fogadkoznak: előbbiek azért, mert 1998 óta, amióta az NHL-es szupersztárok játszhatnak olimpián, Észak-Amerikán kívül nem állhattak dobogóra, ugyanakkor 2002-ben Salt Lake Cityben és 2010-ben Vancouver aranyérmesek lettek, a döntőben mindkétszer az amerikaiakat legyőzve. A házigazda oroszok viszont a négy "NHL-es" játékokon csak két érmet tudnak felmutatni: 1998-ban egy ezüstöt, 2002-ben pedig egy bronzot, azaz az utolsó két olimpián lemaradtak a dobogóról.
A juharleveles gárda hadrendbe állítja a négy évvel ezelőtti aranygólt szerzett Sidney Crosbyt, aki jelenleg vezeti az NHL pontlistáját, de tulajdonképpen nincs "lyukas poszt" a keretben. Az oroszoknál nemcsak az NHL-esek, hanem otthon játszók (KHL) is pályára lépnek, az ő előnyük, hogy ugyanolyan méretű jégen szerepelnek idény közben is, mint az olimpián. (Az európai pályák 6 méterrel szélesebbek az NHL-es szabványnál, és a harmadok méretarányai is mások.) Az oroszok az NHL-es góllövőlistát vezető Alekszandr Ovecskint, valamint Jevgenyij Malkint, illetve az előző idényben az NHL-t a KHL-es Szentpétervár kedvéért és pénzéért elhagyó, évi 10,3 millió dollárt kereső Ilja Kovalcsukot és Pavel Dacjukot állítják csatasorba. A bérek alapján egyébként a kanadaiak a rekorderek, a keret közel 151 millió dolláros összkeresettel bír (33 milliárd forint), az amerikaiaké 119, az oroszoké 107, a svédeké 99, a cseheké 60 millió dollárral.

Az amerikaiak is remek csapatot alkotnak, és náluk is hemzsegnek a sztárok, például a kétszeres Stanley Kupa-győztes Patrick Kane, vagy a kapus Jonathan Quick, ám legtöbbjüknek semmilyen tapasztalata nincs európai jégen, európai tornán.

A svédek és a csehek már nyertek "NHL-es olimpiát", előbbiek 2006-ban Torinóban, utóbbiak 1998-ban Naganóban. A skandinávoknál hiányozni fog a sérült Henrik Sedin és Johan Franzen. A finneknél pályára lép hatodik olimpiáján is Teemu Selänne, aki nyáron lesz 44 éves, így ő a legidősebb a tornán, megelőzve két cseh veteránt, a 42 éves Petr Nedvedet és Jaromir Jagrt (utóbbi szombaton lesz 42 éves).
Érdekesség, hogy a finnek az utóbbi négy olimpián háromszor érmesek voltak, és ezzel ők vezetik ezt a rangsort (2006: 2., 1998, 2010: 3. hely).

Az ötkarikás örökranglistán ugyanakkor Kanada áll az élen (8 arany, 4 ezüst, 2 bronzérem), a szovjeteknek 7 aranyuk volt, a jogutód FÁk-nak 1, így elvileg a következő jogutód oroszoknak a "hozomány" alapján 8 aranyuk van, 2 ezüst és 2 bronz mellett. Az Egyesült Államok és Svédország 2-2 arannyal büszkélkedhet, s a cseheknek és a briteknek van még ötkarikás elsőségük férfi jégkorongban.
A tornán 12 csapat szerepel három négyes csoportban világranglistás helyezések alapján elosztva. A három forduló után kialakul egy összesített, "ömlesztett" sorrend (noha a különböző csoportbeliek nem játszottak egymással), és ez alapján a legjobb négy egyből negyeddöntőbe jut. Az 5. a 12.-kel, a 6. a 11.-kel, a 7. és a 10.-kel a 8. pedig a 9.-kel találkozik a negyeddöntőbe jutásért. Ezután jön az elődöntő, a bronzmérkőzés és a finálé.

Az NHL-es vezetők - döntő részben sztárjaikat féltve - sokáig húzódoztak attól, hogy elengedjék legjobbjaikat. Az orosz kulcsjátékosok, például Ovecskin ugyanakkor még a tárgyalások előtt jelezte: ha őt nem engedi el a Washington Capitals, akkor felbontja a szerződését és hazaszerződik.

Ausztria és Szlovénia révén két olyan csapat is kiharcolta a szereplést, amely áprilisban a magyarok ellen játszik majd a közvetlen élvonal alatti divízió I/A világbajnokságon Dél-Koreában. Az osztrákoknak Thomas Vanek, a szlovénoknak a 2012-ben Stanley Kupa-győztes Anze Kopitar a legnagyobb sztárjuk.

A csoportbeosztás:
A csoport: Oroszország, Szlovénia, Szlovákia, Egyesült Államok
B csoport: Ausztria, Kanada, Finnország, Norvégia
C csoport: Csehország, Lettország, Svájc, Svédország

Címkék: szocsi_2014
 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu