Egyértelmű Ocskay halálának oka

Szerző: shLétrehozva: 2009. március 30. 13:57
Több napos hallgatás után megszólalt a gyászoló apa, id. Ocskay Gábor szakosztály-igazgató őszintén beszélt arról, kit hibáztat a család, illetve szólt arról is, mi volt a tragikus hirtelenséggel elhunyt fia halálának oka. Közben napvilágot látott: a gárda, amíg az Alba Volán a névadó szponzora, Alba Volán 19 néven szerepel a továbbiakban. Ifj. Ocskay Gábor temetése szerdán 15.30-kor lesz, a ravatalt a róla elnevezett Jégcsarnokban állítják fel.


„A teljes médiának szeretném megköszönni a türelmét, hogy ezekben a nehéz napokban nem zaklatták a családomat, ahogy azt kértük is” – kezdte Ocskay Gábor.

 

„Minden egyéb híresztelés ellenére kiderült, hogy Gábor halálát szívelégtelenség okozta, ennek következtében hamar elment az élők sorából. A félreértések elkerülése végett leszögezhetem, hogy sem Papp Lajos professzort, sem pedig más orvost nem hibáztat a család, mi több, a teljes orvostársadalomnak szeretnénk köszönetünket kifejezni. Ha 2004 decemberében a professzor nem adja ki Gábor fiamnak az engedélyt, annak beláthatatlan következményei lettek volna, s nem tudom, hova jutott volna az utóbbi öt évben. Nem élhette volna meg azt a sok szép sikert, amit most már senki sem vehet el tőle.”

 

„Mérhetetlen, mennyi mindent elért a fiam az utóbbi öt esztendőben. Mindenkinek elmondhatom: akkor, amikor eljutott a pécsi klinikára, az utolsó lehetőséget láttuk Papp professzorban, hiszen Gáborral együtt, az ő beleegyezésével döntöttünk úgy, hogy megpróbáljuk, hátha ők felülírják a korábbi eredményeket, döntéseket, s így játékengedélyhez juthat. Ha akkor nem kapja meg, máshol nem próbálkoztunk volna. Azt kérem mindenkitől, hogy az emlékezés maradjon így örökké, mert mi fentről kapjuk az erőt a lányommal és Gábor menyasszonyával együtt ahhoz a teherhez, amit életünk végéig cipelnünk kell.”


Tóth István, a névadó Alba Volán Zrt. igazgatója, az SC társelnöke a szerdai temetés részleteiről szólt. Eszerint a ravatalozás szerdán 11 órakor lesz a csarnokban, méghozzá a jégen, majd pontban 12 órakor a névadó tábla leleplezése történik.

 

Ezt követően 12.15-ig csak a családot engedik be a csarnokba, majd 14 óráig a szurkolók, barátok, ismerősök is leróhatják kegyeletüket egy-egy szál virággal. 14 óra után negyed óráig Székesfehérvár Megyei Jogú Város, az Alba Volán SC, az Alba Volán Zrt. képviselői - akik saját halottjuknak tekintik ifj. Ocskay Gábort – lesznek a csarnokban, ahol Török László, Warvasovszky Tihamér fehérvári polgármester és Studniczky Ferenc, a MJSZ elnöke mond búcsúbeszédet. A Béla úti temetőbe 14.30 órakor indul a menet a csarnokból, a gyászszertartás 15.30-kor kezdődik.

Tóth István bejelentette, amíg az Alba Volán a csapat névadó szponzora, addig Alba Volán 19 néven szerepel a csapat.

 

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu