„Izgulok és drukkolok a srácoknak, hogy próbáljanak ismét elérni valamilyen szenzációs eredményt. Bár a vb kapcsán két dolog kavarog bennem is, a realitás és amit szeretnék – nyilatkozta Ancsin János a sporthirado.hu-nak – Egy újabb bravúr, ami jelen esetben ugye a bentmaradás jelentené, az már nem is szimplán csodaszámba menne, az már egyenesen hihetetlen lenne. A finnek a miskolci mérkőzésen és az oroszok szerdán megmutatták, hogy attól a szinttől még igen messze vagyunk.”
„A papírforma alapján az alsóházi rájátszásba kerülünk, ott kellene és lehetne valami nagyot alkotni. Amire van is esélyünk. Mivel többnyire a kapunk elé szorulunk, előtérbe kerül a védekezés és a jó kapusteljesítmény, a kontrák pedig mindig is feküdtek nekünk. Vannak olyan embereink a csapatban, akik képesek ezen a szinten is eredményesen kihasználni a kevés lehetőségüket. Éveken át ezzel a taktikával érte el ez a csapat a kiugró eredményeit, a jó védekezés mellé hatékony és eredményes kontrajáték párosult. Most is ezt kell majd előhúzni a kalapból. Így lehet esélyünk pontot, vagy pontokat elcsípnünk, mert azért az alsóházi riválisok nem járnak annyival előttünk.”
„Biztos vagyok benne, hogy a fiúk mindent meg is tesznek majd azért, sem magukban, sem bennünk nem hagynak hiányérzetet. Ez életük, pályafutások nagy lehetősége, élnek majd vele, képesek lesznek erőn és száz százalékon felül teljesíteni. Más kérdés, még így sem biztos, hogy elég lesz a bravúrhoz.”
„A 85-ös tornát nem igazán lehet összehasonlítani a maival, bár a tizenhatos mezőny és a svájci rendezés valóban adja a párhuzam lehetőségét. Ami viszont óriási különbség, hogy amíg mi csak pár hónapot tölthettünk a jégen és kevés igazán színvonalas mérkőzést tudtunk játszani, addig a maiak már jégen nőttek fel, egész évben fedett helyen, jégen készülnek, és nívós bajnokságban edződnek évek óta, többen közülük külföldön. Azért ez már egészen más szint, mint ahonnan mi indultunk és ahová mi értünk el annak idején.”
Szerepelt már Svájcban a magyar jégkorong-válogatott világbajnokságon, noha a házigazdák és a mieink nem éppen egy súlycsoportba tartoznak a sportágban. A 2008-as szapporói feljutást csodaként élhettünk meg, nem volt ez sokkal másként 1983-ban sem, amikor a budapesti rendezésű C-csoportos vb második helyezettjeként egy osztállyal előrébb léphetett a magyar együttes. A svájci eredmény azonban reális képet adott a magyar hoki akkori helyzetéről és lehetőségeiről, szoros meccseink voltak ugyan, de még pontot sem szereztünk. A frioburgi torna után 24 évvel esélyt kaptunk az élettől, és esélyt adtunk magunknak a javításra.
Azt azért jegyezzük meg mindjárt az elején: a sportág akkor még igen szűk volt az elitben, hiszen a kilencvenes évek elejéig kellett várnunk, amíg a Szovjetunió szétválásával hirtelen több csapat is képes volt világszívonalon teljesíteni, a nagy hagyományokkal rendelkező nemzetekkel is partiban lenni. A fehérorosz, az ukrán, a lett, de ide sorolhatjuk a kazah együttest is, bizony versenyképesnek mutatkoznak még a legjobbakkal is. A csehszlovák válogatottból is egyszerre két éremesélyes csapat alakult, míg a jugoszláv sportági hagyományok a szlovénekben éltek tovább.
Akkor azonban még nyolc csapat képezte az elitmezőnyt, miként nyolc a második vonalat is. Tehát a magyar együttes akkor ott lehetett a tizenhat között, mint ahogyan teszi majd ezúttal is, igaz már alapjaiban más lebonyolítási rend szerint.
Huszonnégy évvel ezelőtt a házigazda svájciak ellen kezdtük a tornát, csúnya, 9-1-es vereségbe szaladtunk bele, de legalább a becsületgólunkat meglőttük. Utána a sportági rangsorban jóval előttünk álló és tartó osztrákok (2-0) és lengyelek (5-3) is csak két-két góllal bizonyultak jobbnak nálunk, amely bravúros teljesítményként volt értékelhető. (Zárójelben jegyezzük meg, a vb előtti felkészülési időszakban, Varsóban a lengyelek 9-4-re, majd másnap 14-0-ra győztek ellenünk.)
Nem úgy az olaszoktól elszenvedett 6-1-es vereség, illetve a hollandoktól kapott 12-4-es zakó. Utóbbiak ellen egyébként az 1983-as C-csoportos vb-n is csúnyán (12-5) elvéreztünk hazai pályán, a különbség két év alatt szinte semmit sem változott.
Az akkor A-csoportban is sűrűn vendégeskedő norvégok ellen belementünk egy adok-kapokba (9-6), amelyben becsülettel vesztettünk, a tornát azonban a japánok ellni 11-2-vel zártuk. Igen sokat kellett várni, amíg ismét a második vonalban szerepelhettünk, 1999-ben már a mostani válogatott gerincét alkotó magnak még erőn felüli volt az a szint. Nem úgy, mint most.
A rend kedvérét mementóként álljon itt: az 1985-s, prágai rendezésű A-csoportos vb-t a házigazda csehszlovákok nyerték, Kanada végzett a második helyen, a favorit szovjeteknek csak a bronzérem jutott. A dobogósok után Egyesült Államok, Finnország, Svédország, Német Szövetségi Köztársaság és Német Demokratikus köztársaság volt a sorrend.
Az akkori A- és B-csoportos és a mostani vb-mezőnyt összehasonlítva Csehszlovákia két (Csehország és Szlovákia), Szovjetunió három (Oroszország, Lettország, Fehéroroszország) képviseli az állandóságot. Rajtuk kívül Kanadát, az Egyesült Államokat, Finnországot, Svédországot, az azóta már eggyé olvadt Németországot (mert ugye a történelem sodrában nemcsak szétválások voltak) találjuk az elitből, a 24 évvel ezelőtti második vonalból Svájcot, Ausztriát, Norvégiát és de jó leírni, Magyarországot.
A dán és a francia csapat akkor nem volt, most viszont van a tizenhat között. A lengyel, olasz, japán triót most nem találjuk a legjobbak között, de azért az ő időszakos feltűnésük nem kelt meglepetést, a hollandok viszont messze kerültek ennek a lehetőségétől az elmúlt esztendőkben. Nem úgy, mint mi, de ez legyen az ő bajuk és szolgáljon számukra tanulságul…