Massa: Állok az új sorozat elébe

Szerző: shLétrehozva: 2009. június 16. 15:36
Felipe Massa egyre kevesebb esélyt lát arra, hogy a Formula-1-es csapatok érdekvédelmi szövetsége (FOTA) megegyezzen a Nemzetközi Automobil-szövetséggel (FIA) a 2010-es szabályrendszerről. Az idő előrehaladtával pedig csak erősödik azon véleménye, hogy új sorozatot kell létrehoznia a csapatoknak.


 

Az F-1-es istállóknak péntekig kell eldönteniük, elfogadják-e az FIA által lefektetett szabályokat a következő versenyidényre. Amennyiben visszakoznak, nem indulhatnak a 2010-es idényben, ám Felipe Massa szerint akkor sem történik tragédia.

„Az automobil-szövetséggel egyelőre távol vagyunk a megegyezéstől, én azonban még nem zárnám ki annak a lehetőségét, hogy megtaláljuk a közös nevezőt” – mondta a Ferrari brazil pilótája az Autosportnak.

„Ha mégsem, akkor egyetlen megoldás van: új sorozatot kell alapítanunk. A csapatok egységesnek tűnnek ebben az ügyben, lehet, hogy rövidesen eljön az igazság pillanata.”

„Mindenekelőtt autóversenyző vagyok, a mostani hercehurcával nem szívesen foglalkozom, de sokat töröm a fejem, hogyan tudnánk javítani ezen a mostani tarthatatlan állapoton.”

„Nagyon aggaszt a jelenlegi helyzet, a Formula-1 világában sajnos mindennapossá váltak a kisebb-nagyobb harcok, összetűzések. Ezt így nem folytathatjuk!” – parancsolt rendet Massa.

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu