Kubica űrautóban tesztelt Barcelonában

Szerző: shLétrehozva: 2008. november 17. 21:01
Kiszélesített első-, szűkebb és magasabb hátsó légterelő, energiát visszaforgató fékrendszer, slick gumik. Mindössze ennyi újdonsággal szolgált a Formula 1-es BMW Sauber istálló az utószezon első, hétfői barcelonai tesztelésen, amely Takuma Szato sikerével zárult, az ötszörös ralivilágbajnok Sebastian Loeb az előkelő nyolcadik helyet szerezte meg. Pedro de la Rosa nyilatkozatában elmondta, a számos újdonság ellenére nem vár gyökeres változást az új esztendőtől.


Sokan még mindig az utolsó pillanatokig izgalmas interlagosi befutót emlegetik, a csapatok viszont már régen az új szezonra való felkészüléssel vannak elfoglalva. Az utószezon első tesztjét hétfőn Barcelonában rendezték, ahol mindjárt ízelítőt kaphattunk abból, milyen átalakításokon esnek át a versenyautók 2009-re.

 

A nézők eleinte dörzsölték a szemüket, amikor a BMW Sauber versenyői, Robert Kubica és Christian Klien kigurultak az aszfaltcsíkra. Mintha nem is F-1-es autót vezettek volna a pilóták. Első ránézésre máris feltűnt a méretes, korábbinál lényegesen nagyobb első- és az ehhez hasonló módon változó, ám szűk és magas alakot öltő hátsó légterelő.

 

A tervezők célja az előzések megkönnyítése, amely jelentősen egyszerűsödik, így még több izgalom várhat a nézőkre a jövőben. A lemezek alatt a KERS névre hallgató, a fékezés energiáját visszaforgató rendszer alkalmazása jelentett újítást, amelyet egyelőre szintén csak a BMW tett próbára Barcelonában.

 

A látszólag drámai átalakításokat a McLaren Mercedes tesztpilótája, Pedro de la Rosa cseppet sem látja ennyire drasztikusnak. „Bizonyos, hogy könnyebb lesz előzni az új aerodinamikai csomaggal, viszont akik azt gondolják, hogy a KERS bevezetése, a légterelők átalakítása és a slick gumik alkalmazása forradalmi változásokat hozhat, téved.”

 

„Hiába mindez, akkor is szélesebb lesz az autó, akkor is érzékelteti hatását az aerodinamikai erő és a pálya széle akkor is poros marad. Igen könnyítik a helyzetünket újítások de ettől még nem alakul a Formula-1 egy Moto GP futammá, ahol egymást érik az előzések – tette hozzá a tesztelést a negyedik helyen befejező spanyol.

 

„A leszorítóerő bánja az átméretezett szárnyak alkalmazását, ez viszont a slick gumik kompenzálják. Hogy egyszerűsítsem a tényeket, az új „papucsok” a lassú kanyarokban segítenek, a hosszú egyenesekben viszont hátráltatják az autó tapadását” – zárta mondandóját Pedro de la Rosa.

 

A tesztelésen a Toro Rosso Ferrari két versenyzője, Takuma Szato és Sebastien Buemi futotta a legjobb időt. Az ötszörös ralivilágbajnok Sebastien Loeb az előkelő nyolcadik helyre vezette a Red Bull Renault-t, míg az átalakított autó volánjánál ülő Robert Kubica a hetedik, Christian Klien pedig a tizedik helyen zárt.

 

FORMULA-1, BARCELONAI TESZT, VÉGEREDMÉNY:
1. Takuma Szato Toro Rosso-Ferrari 1:20.763 121
2. Sebastien Buemi Toro Rosso-Ferrari 1:21.071 117
3. Alexander Wurz Honda 1:21.198 77
4. Pedro de la Rosa McLaren-Mercedes 1:21.417 65
5. Luca Badoer Ferrari 1:22.038 93
6. Gary Paffett McLaren-Mercedes 1:22.235 47
7. Robert Kubica BMW-Sauber 1:22.341 56
8. Sebastien Loeb Red Bull-Renault 1:22.503 82
9. Nelsinho Piquet Renault 1:22.560 80
10. Christian Klien BMW-Sauber 1:22.883 53
11. Nicolas Hulkenberg Williams-Toyota 1:23.467 116
12. Vitantonio Liuzzi Force India-Ferrari 1:23.794 86
13. Adrian Sutil Force India-Ferrari 1:23.832 88
14. Jordi Gene Ferrari 1:24.117 32
15. Bruno Senna Honda 1:24.343 39
16. Giedo van der Garde Renault 1:24.908 27
17. Lucas di Grassi Honda 1:25.512 48

 

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu