Alonso: A verseny eredménye számít...

Szerző: shLétrehozva: 2010. október 23. 17:17
Hiába küzdött a címvédő Jenson Button és a 2008-ban világbajnok Lewis Hamilton, nem is beszélve Fernando Alonsótól, a Dél-Koreai Nagydíj időmérő edzésén is verhetetlen volt a Red Bull! Pedig a Q3 utolsó pillanatáig a kétszeres világbajnok spanyol fenomén vezetett, a végén mégis csak a második sorba került. Sebastian Vettel és Mark Webber ugyanis a legvégén megelőzte a Ferrari spanyol ászát, aki vasárnap nem igazán számíthat brazil csapattársa segítségére. Felpe Massa ugyanis csak a hatodik lett. Vettel, Webber és Alonso mögött Hamilton és Rosberg végzett, míg Button csak a hetedik helyről indulhat.


 

A SPORTHIRADO.HU VASÁRNAP ÉLŐBEN SZÁMOL BE A VERSENYRŐL (8 Ó)!!!

NYILATKOZATOK A DÉL-KOREAI NAGYDÍJ IDŐMÉRŐ EDZÉSE UTÁN:

SEBASTIAN VETTEL (RED BULL-RENAULT, 1. HELY):

"Ez egy remek eredmény az egész csapat számára! Pénteken ugyanis gondjaink voltak, kipróbáltunk valamit, ami egyáltalán nem működött. Kevés kört mentem az új pályán, próbáltam pihentetni az autómat. Így az időmérőn mindent beleadhattam. De most még nem a világbajnoki cím érdekel, hanem csak a vasárnapi verseny. Lépésről-lépésre kell haladnom. Japánban csodálatos eredményt értem el, de most már Dél-Koreában vagyunk. Ma boldog lehetek, főként a szabadedzéseken tapasztalt problémák után. A tesztelésen nem találtam a megfelelő ritmust, de a kvalifikáción már nagyon gyors volt az autóm. Nagyon fontos, hogy folyamatosan a feladatomra összpontosítottam, és mindvégig nyugodt maradtam. Úgy tűnik, megfelelően végeztem a dolgomat.”


MARK WEBBER (RED BULL-RENAULT, 2. HELY):

„Nagyon szoros volt, második helyről indulok. Ez sokkal jobb, mintha hátrébb kerültem volna. Jó lett volna, ha megszerzem a pole-t, de a második helyről is nyerhetek. Ma minden a tervek szerint alakult. Az első gyors körömmel még nem lehettem elégedett, ezért döntöttem úgy, hogy még egy próbát teszek. Jól határoztam, a második köröm már sokkal jobb lett. Tudtuk, hogy kemény csatát hoz majd az időmérő, de máskor is így volt. Kifejezetten kedvező, hogy miénk az első sor. Készen állunk arra, hogy vasárnap is sikeresek legyünk.”


FERNANDO ALONSO (FERRARI, 3. HELY):

„Meg kell néznünk az időjárási előrejelzéseket…Még mindig vannak kétségek, senki sem tudja biztosan, hogy lesz-e eső vagy sem, főleg a futam előtt. Meg kell őriznünk a nyugalmunkat, fontos, hogy végigmenjünk a versenyen. Minden versenyen pontokat kell gyűjtenem. Biztos vagyok, abban az esetben nagyon boldog leszek a világbajnokság végén. Szépen alakult az időmérőnk, nyugodt és problémamentes kvalifikációt zártunk. Az autóm nagyon, nagyon gyors volt. Azt eddig is tudtuk, nem erősségünk az időmérő, ezért örülhetünk a megszerzett pozíciónak. Közel vagyunk a Red Bullhoz, ez jó előjelnek számít. Amúgy is, a verseny eredménye számít!”


LEWIS HAMILTON (MCLAREN-MERCEDES, 4. HELY):

„Természetesen a pole-ba akartam jutni…A csapat nagyszerű munkát végzett, hogy elkészüljenek az új alkatrészek erre a hétvégére. Az autó eddig kiválóan működik. Úgy érzem, a vártnál is többet kaptam a kocsimtól, ennél többet nem is kérhettem volna. Fogalmam sincs, a többiek hol találtak még fél mp-et…De versenyben vagyunk, a hosszú egyenesekben majd meglátjuk, mire mehetünk az ellenfelekkel. Lehet, hogy még előre léphetünk.”

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Vettel és Webber megtréfálta Alonsót!
Hiába küzdött a címvédő Jenson Button és a 2008-ban világbajnok Lewis Hamilton, nem is beszélve Fernando Alonsótól, a Dél-Koreai Nagydíj időmérő edzésén is verhetetlen volt a Red Bull! Pedig a Q3 utolsó pillanatáig a kétszeres...
Tovább a teljes cikkhez »

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Webber az élen, de Alonso sincs messze
Az összetettben éllovas Mark Webber bizonyult az első nap legjobbjának Fernando Alonso és Lewis Hamilton előtt a 61. Formula-1-es világbajnok Dél-Koreai Nagydíján. A Red Bull-Renault ausztrál klasszisa 1:37.942-vel nyerte a...
Tovább a teljes cikkhez »

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu