Kilenc ezred döntött: Vettel az élen

Létrehozva: 2011. október 8. 08:02
Hihetetlenül szorosan alakult az időmérő edzés a 62. F1-es világbajnokság Japán Nagydíján: a címvédő és idén hatalmas fölénnyel éllovas Sebastian Vettel mindösszesen kilenc ezreddel (!!!) győzte le a három tesztelésen verhetetlen Jenson Buttont, valamint a Q3 első szakasza után még az élen álló Lewis Hamiltont. Vettel csak akkor nem lesz kétszeres világbajnok vasárnap, ha nem szerez pontot és Button diadalmaskodik Szuzukában.


 

Tovább tart a Red Bull elképesztő sorozata! Pedig Szuzukában rengeteg jel mutatott arra, hogy ezúttal már más csapatz versenyzője szerzi meg a legjobb rajthelyet, egészen pontosan Jenson Button szhámított favoritnak. A McLaren 2009-es világbajnoka ugyanis mindhárom szabadedzésen a leggyorsabbnak bizonyult, szinte esélyt sem hagyott ellenfeleinek.

A kvalifikáció is úgy indult, hogy a Vörös Bika legfeljebb a második helyért küzdhet! Jó, gyakorlatilag csak a helyi közönséget hozta lázba, hogy a Q1-ben Kobajasi Kamui bizonyult a leggyorsabbnak, hiszen a japán pilóta már szuperlágy abroncsokon repesztett, miközben a legjobbak még nem használták ezt a típusú gumit. A Q2-ben már valóban a reálishoz közeli eredmények születettek, az utóbbi futamokon több kalamajkába is belekeveredő Lewis Hamilton meggyőző előnnyel végzett az élen.

Jöhetett a mindent eldöntő Q3, amelyben csak hatan értek el mért kört! Közülök Mark Webber és Felipe Massa eleve nem számított esélyesnek, de utóbb kiderült, Fernando Alonso reményei sem válhatnak valóra. A Ferrari tempója a „szokásos” volt, régóta tudjuk, ebben a szezonban a maranellóiak a kvaliban nem számítanak a legjobbak közé.

De a top3 igazán remek csatát vívott. Az első gyors körök után Hamilton, Button, Vettel volt a sorrend. Levegőben lógott a szeznzáció, hogy idén először nem a Red Bullé lesz a pole! Aztán a hajrá mindent megváltoztatott, csak JB tartotta meg pozícióját, de ez nem okozott maradéktalan örömöt a McLarennél…

A tavalyi világbajnok ugyanis másodjára igazán jó ritmusban ment végig a szuzukai aszfaltcsíkon, hamarosan az is kiderült, 9 ezreddel (!!!) előzte meg Buttont. Hamilton még visszakapaszkodhatott volna az élre, de el sem kezdhette gyors körét. Így joggal ünnepelt a Red Bull és Vettel, úgy tűnik, minden adott ahhoz, hogy vasárnap igazi diadalmenetre számíthatnak!

A német sztár idei 12. edzéselsőségével az örökranglista 5. helyére került, mindössze két siker választja el az éllovas Nigel Manselltől. Vagyis Vettel az első helyre is kerülhet, hiszen idén még négy versenyt futnak.

JAPÁN NAGYDÍJ, IDŐMÉRŐ EDZÉS:
1. Sebastian Vettel Red Bull-Renault 1:30.466 14
2. Jenson Button McLaren-Mercedes 1:30.475 14
3. Lewis Hamilton McLaren-Mercedes 1:30.617 14
4. Felipe Massa Ferrari 1:30.804 15
5. Fernando Alonso Ferrari 1:30.886 13
6. Mark Webber Red Bull-Renault 1:31.156 14
7. Michael Schumacher Mercedes GP Mért kör nélkül a Q3-ban 10
8. Bruno Senna Lotus Renault Mért kör nélkül a Q3-ban 12
9. Vitalij Petrov Lotus Renault Mért kör nélkül a Q3-ban 17
10. Kobajasi Kamui Sauber-Ferrari Mért kör nélkül a Q3-ban 15
11. Adrian Sutil Force India-Mercedes 1:32.463 14
12. Paul di Resta Force India-Mercedes 1:32.746 10
13. Rubens Barrichello Williams-Cosworth 1:33.079 13
14. Pastor Maldonado Williams-Cosworth 1:33.224 14
15. Sebastien Buemi Toro Rosso-Ferrari 1:33.227 10
16. Jaime Alguersuari Toro Rosso-Ferrari 1:33.427 10
17. Sergio Perez Sauber-Ferrari 1:34.704 6
18. Heikki Kovalainen Lotus-Renault 1:35.454 3
19. Jarno Trulli Lotus-Renault 1:35.514 6
20. Jerome d` Ambrosio Virgin-Cosworth 1:36.439 8
21. Timo Glock Virgin-Cosworth 1:36.507 7
22. Daniel Ricciardo HRT-Cosworth 1:37.846 7
23. Nico Rosberg Mercedes GP Mért koör nélkül 1
24. Vitantonio Liuzzi HRT-Cosworth Mért kör nélkül 2

 

JAPÁN NAGYDÍJ, HARMADIK SZABADEDZÉS:
1. Jenson Button McLaren-Mercedes 1:31.255 p 13 kör
2. Lewis Hamilton McLaren-Mercedes 1:31.762 16
3. Sebastian Vettel Red Bull-Renault 1:32.122 18
4. Fernando Alonso Ferrari 1:32.279 16
5. Mark Webber Red Bull-Renault 1:32.401 14
6. Felipe Massa Ferrari 1:32.429 16
7. Michael Schumacher Mercedes GP 1:32.725 19
8. Nico Rosberg Mercedes GP 1:32.878 17
9. Vitalij Petrov Lotus Renault 1:33.058 15
10. Adrian Sutil Force India-Mercedes 1:33.424 14
11. Sebastien Buemi Toro Rosso-Ferrari 1:33.469 18
12. Jaime Alguersuari Toro Rosso-Ferrari 1:33.545 18
13. Kobajasi Kamui Sauber-Ferrari 1:33.818 17
14. Sergio Perez Sauber-Ferrari 1:33.836 21
15. Paul di Resta Force India-Mercedes 1:33.990 16
16. Pastor Maldonado Williams-Cosworth 1:34.321 21
17. Bruno Senna Lotus Renault 1:35.389 5
18. Rubens Barrichello Williams-Cosworth 1:35.651 18
19. Jarno Trulli Lotus-Renault 1:36.327 16
20. Heikki Kovalainen Lotus-Renault 1:36.912 14
21. Jerome d` Ambrosio Virgin-Cosworth 1:37.938 17
22. Timo Glock Virgin-Cosworth 1:38.011 16
23. Daniel Ricciardo HRT-Cosworth 1:38.355 19
24. Vitantonio Liuzzi HRT-Cosworth 1:41.097 8
LEGTÖBB EDZÉSELSŐSÉG EGY SZEZON ALATT (ÖRÖKRANGLISTA):
  Versenyző Szezon Nagydíj Pole
1. Nigel Mansell 1992 16 14
2. Ayrton Senna 1988 16 13

Ayrton Senna 1989 16 13

Alain Prost 1993 16 13
5 Sebastian Vettel 2011 15* 12*
6. Mika Häkkinen 1999 16 11

Michael Schumacher 2001 17 11
8. Ayrton Senna 1990 16 10

Jacques Villeneuve 1997 17 10

Sebastian Vettel 2010 19 10

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Vettel kicsúszott, de megúszta - videó
Sebastian Vettel egy pillanatra sem kalandozhat el, a Formula-1-es Japán Nagydíj első szabadedzésén történt balesete arra hívta fel a címvédő figyelmét, hogy annak ellenére is koncentrálnia kell, hogy már csak egy hajszál...
Tovább a teljes cikkhez »

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu