„A Ferrari fókuszáljon már 2012-re”

Szerző: shLétrehozva: 2011. március 30. 17:48
Ennek biztosan nem örülnek Maranellóban! A száguldó cirkusz korábbi fenegyereke, a Benettonnal és a Renault-val is hangzatos sikereket elérő, világbajnoki címeket ünneplő olasz üzletember ugyanis a melbourne-i Ausztrál Nagydíj tapasztalatai alapján már a „pokolba” küldi a Ferrari idei autóját. Nem túl korai ez Flavio Briatore?


Fotó: Reuters

 

Tény, a téli tesztek alapján sokan a Red Bull legnagyobb ellenfelének kiáltották ki az itáliai csapatot, de az Albert Parkban Fernando Alonsónak és Felipe Massának sem volt esélye a győzelemre, a spanyol a negyedik, a brazil pedig végül – a két Sauber kizárása után – a hetedik helyen végzett.

„Lehet, hogy abszurdnak tűnik a véleményem, de úgy érzem, a Ferrarinak már a 2012-es szezonra kellene összpontosítania! Természetesen a csapat rendelkezik a szükséges mérnöki állománnyal és tudással, a szükséges technikai háttérrel, de örökkévalóságnak tűnik az a különbség, amely elválasztja a Red Bulltól” – jelentette ki Flavio Briatore.

Az üzletember úgy véli, legalább két hónapra lenne szükség a hátrány ledolgozásához, de addigra Sebastian Vettel már behozhatatlan előnyre tehet szert.

„Ha a Red Bull továbbra is ilyen erős lesz és Vettel is ennyivel Webber előtt marad, akkor verhetetlen lesz ez a kettős” – tette hozzá a Benetton és a Renault egykori csapatfőnöke.

Flavio Briatore ezután kitért a hétszeres világbajnok Michael Schumacher melbourne-i szereplésére is, az biztos, ezzel nem lopja vissza magát egykori versenyzője szívébe…

„Mindig is elleneztem a visszatérését: egy negyven éves férfi sohasem lesz olyan versenyképes, mint húszas éveiben. Ő már félig visszavonult, nagyszerű pályafutása pedig borzalmasan fejeződik be.”

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Alonso: Nem égtünk le Melbourne-ben
Jobb, sokkal eredményesebb szezonkezdésre számított a szakvezetés és a hatalmas, rendkívül lelkes szurkolótábor, de a kétszeres világbajnok szerint nincs ok az elkeseredésre. Az Albert Parkban negyedik helyen célba érkező...
Tovább a teljes cikkhez »

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Osztályozz az SH-val: Ausztrál Nagydíj
Két nap telt el a 62. Formula–1-es világbajnokság első versenye óta, de a sportág szerelmeseit még mindig élénken foglalkoztatják a melbourne-i hétvége eseményei, meglepetései, bravúrjai és titkai. Honlapunk most arra...
Tovább a teljes cikkhez »

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Lewis Hamilton: reszkess Seba Vettel!
A tavalyi világbajnok, Sebastian Vettel a szombati időmérőn és a vasárnapi Ausztrál Nagydíjon is verhetetlen volt, úgy tűnt, „fényévekkel” előzi meg a többieket. Lewis Hamilton azonban úgy véli, a Red Bull fölénye gyorsan...
Tovább a teljes cikkhez »

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Vettel: A földön kell maradnunk ...
Így kell kezdenie egy címvédőnek! Pénteken még "megbújt" egy-két ellenfele mögött a Red Bull ásza, de szombatra mintha kicserélték volna Sebastian Vettel, elképesztő fölénnyel nyerte az utolsó tesztelést, valamint az...
Tovább a teljes cikkhez »

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Senki sem ért Seba Vettel nyomába
Így kell kezdenie egy címvédőnek! Pénteken még "megbújt" egy-két ellenfele mögött a Red Bull ásza, de szombatra mintha kicserélték volna Sebastian Vettel, elképesztő fölénnyel nyerte az utolsó tesztelést, valamint az...
Tovább a teljes cikkhez »

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Izgalmak helyett Vettel-gála a kvalin
Így kell kezdenie egy címvédőnek! Pénteken még "megbújt" egy-két ellenfele mögött a Red Bull ásza, de szombatra intha kicserélték volna Sebastian Vettel, elképesztő fölénnyel nyerte az utolsó tesztelést, valamint az...
Tovább a teljes cikkhez »

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Meglepetés: Button 1., Hamilton 2.
Ennyit a téli tesztek eredményeiről! Noha az első tesztelésen még tarolt az első számú esélyesnek tartott Red Bull, a második szabadedzésre nagyot fordult a világ a 62. Formula-1-es világbajnokság nyitó futamán, a melbourne-i...
Tovább a teljes cikkhez »

 





 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu