Hickersberger bejelentette lemondását

Szerző: shLétrehozva: 2008. június 23. 19:57
Hétfőn bejelentette lemondását Josef Hickersberger, az osztrák labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya. A 60 esztendős szakember 2006 januárja óta látta el a szakvezetői teendőket, irányításával Ausztria – a másik házigazdához, Svájchoz hasonlóan – nem élte túl a csoportkört a hazai rendezésű Európa-bajnokságon.


„Pihenésre van szükségem. Kell egy kis idő, míg feltöltöm a lemerült elemeket. Egyszerűen elfáradtam, erről van szó csupán” – indokolta döntését Josef Hickersberger, akinek az irányításával az osztrák nemzeti csapat a B jelű kvartett harmadik helyén végzett az Eb-n, miután 1-1-es döntetlent játszott a lengyelekkel, a horvátoktól és a németektől pedig 1-0-ra kikapott.

 

„Nincs bennem tüske, nem ellenségként, hanem barátként köszönök el a szövetségtől és a szurkolóktól. Teljesen kimerültem, döntésemnek nincs köze ahhoz, hogyan szerepeltünk a tornán. Annyira amúgy sem lehetnénk elégedetlenek, hiszen a végsőkig harcban álltunk a továbbjutásért” – tette hozzá Hickersberger.

 

A Hicke becenéven ismert szakember bejelentése azért is meglepő, mert a csoportkör zárónapján, a német válogatott ellen elszenvedett vereség után Friedrich Stickler, az Osztrák Labdarúgó-szövetség (ÖFB) elnöke megerősítette tisztségében, ezzel is bizonyítva, hogy töretlen a bizalom iránta, noha csapata nem tudta kiharcolni a negyeddöntőbe jutást. A tapasztalt tréner ennek ellenére mégis úgy határozott, távozik.

 

Az ÖFB első embere bár szívesen látta volna a továbbiakban is a 60 esztendős edzőgurut a válogatott élén, mégis tudomásul vette a döntését. Ez volt a második Hickersberger-éra a sógoroknál, a szakember pedig távozásakor leszögezte, harmadik felvonásról szó sem lehet.

 

Korábban 1988. január 1. és 1990. szeptember 14. között dirigálta az osztrák válogatottat, az 1990-es olaszországi vb-n tanítványai nem harcolták ki a továbbjutást a csoportból, az olaszok és a csehszlovákok mögött, az amerikaiakat megelőzve az A jelű kvartett harmadik helyén végeztek.

 

Ezúttal is egy világverseny után lépett le a színről Hicke, a negyeddöntős szereplés hiú ábránd maradt a hazai rendezésű Eb-n. De állítása szerint, ha teljesítette volna a missziót, akkor sem maradt volna.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu