Szexbotránya óta most nyerhet Woods

Szerző: shLétrehozva: 2010. december 3. 12:39
Tiger Woods kiváló játékkal kezdte a Chevron World Challenge elnevezésű, 5 millió dollár összdíjazású profi golfversenyt, amelynek első napja után az első helyen áll.


A négynapos viadalon az amerikai világsztár az alapütésszámnál 7 ütéssel kevesebből (65 ütés) teljesítette a 18 lyukat, s egy ütéssel megelőzi az észak-ír Rory McIlroyt és Graeme McDowellt. A tavaly év végén kirobbant szexbotrányát követően idén áprilisban visszatért sportoló még egyetlen tornát sem tudott nyerni 2010-ben, márpedig 1996-os profi bemutatkozása óta nem fordult vele elő ilyen.

A sikerre ez az utolsó esélye, mivel a kaliforniai Thousand Oaksban zajló viadal után legközelebb már csak jövőre lép pályára.

"Jól ment ma a játék, jól ütöttem a labdát - mondta a csütörtöki nap után Woods. - Nagy szükségem van egy jó napra, s egy jó versenyre. Hát, a jó nap megvolt, a kezdés jó."

A 34 éves, világranglista-második golfozónak ez volt az egyik legjobb fordulója 2010-ben, 65 ütésből ugyanis idén csupán kétszer tudott befejezni egy napot, ráadásul ebben az esztendőben most fordul elő vele másodszor, hogy vezetni tud egy tornán.

Címkék: golftiger_woods
 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu